Komló – A Komló Sport Kft. közleményben tudatta, hogy a járványveszély miatt zárt kapuk mögött tartják meg a hétvégi Mezőkövesd elleni Nb 1-es rangadót. Több rendezvény is elmarad a városban, az intézmények korlátozásokat vezetnek be.
A hétvégéi kézilabda mérkőzésen csak a a két csapat sportolói, hivatalos személyei, a mérkőzésen közreműködő játékvezetők, versenybírók, a rendezők, sajtó képviselői és a sportközpont munkatársai vehetnek részt.
A kézilabda meccsel együtt a korlátozás minden a Komló Sport Kft. szakosztályai által rendezett mérkőzésre, és az edzésekre is vonatkozik.
A szurkolók elszántak
A komlói szurkolók látványos, ünnepi koreográfiával készültek a meccsnapra, ennek tehet most keresztbe a korlátozás. Ennek ellenére elszántak, azt írják, hogy mindenképpen ott lesznek a csarnok mellett, és ha kell ott mutatják be a több mint egy hónapig készült koreográfiájukat.
A mérkőzés nézhető lesz online, erről bővebb információk a Komló Sport Kft. Facebook oldalára kerülnek majd fel.
A sportrendezvényeken kívül más eseményeket is érint a járványveszély.
A Zrinyi Klubban egy márciusi koncert sem lesz megtartva. Az elmaradt bulikat egy későbbi időpontban rendezik meg. Ettől függetlenül a szórakozóhely továbbra is nyitva tart.
A március 15-ei városi ünnepély Színházban rendezett műsorát sem tartják meg, a szabadtéri megemlékezésekre, a Kossuth emlékhelyen és Petőfi szobornál viszont továbbra is várják az érdeklődőket.
Frissítés:
A Közösségek Háza is lemond néhány rendezvényt
„A Kormány rendelkezései alapján a közösségei terekben, így a Közösségek Házában, egyidejűleg, egy légtérben 100 főnél többen nem tartózkodhatnak, ezért azok a rendezvényeink, melyek esetében ennél több résztvevőre számítunk, elmaradnak” – írták a Facebookon.
„Azonban a csoportfoglalkozások alkalmával, egyszerre, egy légtérben 40-50 főnél nincs nagyobb létszám, a szakmai munka tovább folytatódhat. Abban az esetben, ha más rendelkezés lép életbe, arról is tájékoztatást adunk” – olvasható a tájékoztatásban.
Létszámkorlátozás mellett tartanak nyitva a Cinema City mozik
A Cinema City közleményt adott ki, amely szerint a mozik (így a pécsi is) létszámkorlátozás mellett továbbra is nyitva tartanak.
Egy adott előadásra maximum 99 látogató vehet vagy foglalhat jegyet. A mozihálózat weboldalán egy előadásra bármelyik helyre szabadon foglalható vagy vásárolható mozijegy a fenti létszámkorlátozással.
Focimeccsre sem lehet menni
A 2020. március 11-e után megrendezésre kerülő labdarúgó összecsapásokat zárt kapuk mögött kell megrendezni. Az intézkedés valamennyi NB-s valamint megyei férfi, női, felnőtt és utánpótlás összecsapást érinti.
Ennek értelmében a Boda – Komló felnőtt valamint a Komló – PVSK U17-es és a Komló – PVSK öregfiú mérkőzések is zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre – adta hírül a Komlói Bányász Sportkör Kft. vezetősége.