15.7 C
Komló
2024. március 28.
spot_img
KezdőlapHírekViharos széllel érkezik a lehűlés

Viharos széllel érkezik a lehűlés

Időjárás – Pénteken napközben csapadékos időjárás várható, este pedig erős, olykor viharos széllel jelentős lehűlés érkezik. Vasárnap hajnalban már erős fagy lehet, és napközben is csak 0 Celsius-fok körüli hőmérséklet valószínű – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzéséből.

Pénteken nyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, beborul az ég és ezzel együtt csapadékzóna is érkezik, amely kelet felé terjeszkedik. Keleten a reggeli órákban még előfordulhat némi napsütés. Nyugaton egyre inkább eső, havas eső lesz a jellemző, míg Szabolcsban és Borsodban havazhat a legtovább. A kezdetben délnyugati, majd estére északnyugatira forduló szelet nagy területen kísérik erős, helyenként viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. Komló környékén 5 fokos nappali maximum várható.

Péntek délután /forrás: MTI/

Szombaton napközben északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, felhőátvonulásokra kell számítani, általában többórás napsütéssel. Szünetekkel, de délelőttig még többfelé várható csapadék: eső, havas eső, északkeleten hó is, majd másutt is egyre inkább havazás váltja az esőt. A nap második felében már csak helyenként lehet hózápor, néhol havas eső, zápor. Az északi, északnyugati szelet erős, nagy területen viharos lökések kísérik. Hajnalban mínusz 3 és plusz 4, kora délután mínusz 1 és plusz 6 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő. Környékünkre utóbbi, magasabb értéket jósolják.

Vasárnap az ország nagy részén gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, nyugaton lehetnek időnként erősebben felhős területek. Számottevő csapadék nem valószínű, inkább csak a nyugati határ közelében fordulhat elő helyenként kisebb havazás, hózápor, illetve a Duna-Tisza közén alakul ki egy-egy hózápor. Az északi szél élénk, néhol erős lesz, majd estére mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában mínusz 1 és mínusz 8 fok között alakul, de a szélvédett fagyzugokban hidegebb is lehet. Kora délután többnyire mínusz 3 és plusz 3 fok közötti értéket lehet mérni.

/forrás: OMSZ, MTI/
/címlapkép: Pexels.com/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más