Komló – Egy nő és három férfi verekedett össze egy élelmiszerbolt előtt még januárban, A Komlói Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat ellenük.
A vádirat szerint a vádlott nő 2023. január 13-án késő este Komlón, egy élelmiszerbolt előtt beszélgetett egy másik nővel, majd szóváltásba került a tőlük néhány méterre italozó két férfi vádlottal. A vádlott nő szidalmazni kezdte a két férfit, amire egyikük felszólította, hogy távozzon. A nő ekkor az élelmiszerboltban tartózkodó élettársának, a negyedik vádlottnak kiabált és kérte őt, hogy jöjjön ki a boltból, mert meg akarják verni.
Az élettárs kiment a boltból és a vádlott nővel együtt odamentek a másik két férfihoz. A vádlott nő az egyik férfi felé rúgott, majd szidalmazta a két férfit, mire egyikük tenyérrel arcon ütötte őt. A nő az ütéstől földre esett, majd felkelt és nekiment az egyik férfinak. Ezt követően mind a négy vádlott lökdösődött, dulakodtak, majd a vádlott nő ismét földre került, élettársa és egy másik vádlott pedig a földön birkózott.
A verekedésnek rendőri intézkedés vetett véget.
A vádlottak cselekménye csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megállapítására alkalmas, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.