Komló – Ahogy közelednek az ünnepek úgy foglalkoztat egyre többeket a kérdés, hogy vajon van-e esély a fehér karácsonyra idén.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a karácsony közeledtével már kétszer is foglalkozott a lehetséges havazás kérdésével. Első körben nézzük, hogy az utóbbi 70 évben, a meteorológiai szolgálat adatai alapján, hogyan alakult a hóhelyzet Pécsett. Komlóról sajnos nem született infografika, de a megyeszékhely időjárásából a helyi viszonyokra is következtethetünk.
Lássuk:

Szóval, az biztos, hogy az utóbbi 70 évben 26 alkalommal volt legalább egyik nap hó az ünnepek alatt. Ez nem túlzottan sok, mondhatni kevés, akik viszont a 90-es években voltak gyerekek jól jártak, 91-től 2001-ig hétszer is havazott karácsonykor.
Az is látszik, hogy utoljára 5 éve, 2016-ban esett hó ezekben a napokban, teljesen fehér karácsony pedig 2007-ben volt utoljára. Ha nagyon szeretnénk egy mintázatot is beleláthatunk az adatokba, az elmúlt pár évben 3-4 évente azért volt esély hóra, és most pont az ötödik hómentes karácsony jönne. Ebből kiindulva akár esélyünk is lehet a havas ünnepekre, de nézzük mit mutatnak a konkrét adatok.
A jelenlegi előrejelzés szerint karácsony előtt lehűlés érkezik, melynek köszönhetően a hőmérséklet meg lesz a havazáshoz, a csapadék viszont még kérdéses. A grafikonok szerint csak lokális havazásokra lehet számítani.
/címlapkép: Balogh Ferenc/