10.7 C
Komló
2024. április 20.
spot_img
KezdőlapHírekKözmeghallgatást tartottak a Városházán

Közmeghallgatást tartottak a Városházán

Komló – Szerda délután 17 órakor lezajlott az éves közmeghallgatás a Városházán. A vírushelyzet miatt tavaly elmaradt fórumra idén is csak amiatt került sor mert a kormány kötelezően előírta a megtartását.

A képviselőkön, hivatali dolgozókon kívül nagyjából 9-10 civil érdeklődő jött el az eseményre, közülük hárman tettek fel kérdéseket.

  • Miért van zárva az uszoda ilyen hosszú ideje? Igény lenne az úszásra az iskolai tanéven kívül is.

A Covid mindent fölülírt. Teljesen másképp kell kezelni a tavalyi és idei évet emiatt. Sem a tavaszi sem az őszi szünetben nem volt zárva az uszoda a vírust megelőző időszakban, csak nyáron és decemberben a téli szünetben volt zárva. Bizonytalan a helyzet, tavaly feltöltötték a medencéket, majd szeptember végére mindenki lemondta a foglalkozásokat. Nem tudja bevállalni az önkormányzat, hogy a jelenlegi kiszámíthatatlan időszakban az úszásoktatók és pár magánszemély számára finanszírozza a működést.

  • Köszönet a járatsűrítésért, ne vegyék el ismét a vasutat.

A vasutat elsősorban a kőbánya és az erdészet tartja fenn a teherforgalommal. Az igénybevételtől függ, hogy meddig marad a jelenlegi menetrend. Ha nem lesz rá igény biztosan visszaszorul.

  • A buszpályaudvaron magasan van a menetrend, és nagyon apró betűs, sokan nem látják. A menetrend kiírások nem egyértelműek.

Tényleg nagyító kell, hogy látni lehessen a menetrendet, ami most van az a „kőbaltás állapot”. Jelenleg próbaüzem zajlik. December 20-án kezdik el kiépíteni a digitális utastájékoztatási rendszert.

  • Mikor nyit Sikondán a szanatórium? Szeretnék, hogy ne szűnjön meg.

A szanatóriumot a Komlói Kórház üzemelteti, a lezajlott energetikai korszerűsítésen és az akadálymentes lift beépítésén kívül nem történt más fejlesztés az utóbbi időben. Problémák vannak az épülettel, illetve a Covid járvány is közrejátszott abban, hogy be kellett zárni. A vizes kezeléseket leszámítva az összes kezelés biztosított a kórházban.

  • A bányász emlékhelyek, el vannak hanyagolva, összefogásra lenne szükség a megújításukhoz. Gondozni kéne az arborétumot, a köztéri szobrok állagmegóvására lenne szükség.

2010 óta az összes emlékhelyet rendbetették, az arborétum állapotát rendezték, kutyafuttatót alakítottak ki. Az elmúlt időszakban nem jutott elég idő és energia a megfelelő karbantartásra. Ahogy a kérdező is felvetette összefogásra lenne szükség.

Fóris Zoltán a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület ügyvezető elnökének teljes felszólalása a következőképp hangzott:

Engedjék meg, hogy elmondjam Önöknek, hogy egyesületünk közös összefogást szorgalmaz a városunkban és környékén az alábbi témákban:

Egyik ilyen terület a már meglévő bányászemlékhelyek és környékének folyamatos karbantartása, gondozása, felújítása. Ehhez kérjük a bányász és más civil szervezetek, egyesületek, valamint önkormányzat, részönkormányzatok összefogását. Cél az, hogy a központi helyeken ne csak az ünnepségek előtt próbáljuk a rendezettséget elérni hanem folyamatosan. A távolibb emlékhelyekre ez fokozottabban vonatkozik, mert sajnos igen el vannak hanyagolva.

Másik ilyen terület városunk tüdeje az Arborétum. 2010. évben egyesületünk és a Magyar Vöröskereszt Komlói Szervezete örökbe fogadta az Arborétumot. Sokat dolgoztunk kezdetekben, mert nagyon elvolt hanyagolva a terület. Úgy gondoljuk, hogy azért, mert a Városgondnoksághoz tartozó közhasznú létszám jelentősen csökkent és a látogatók, használók köre szélesebbé vált ezért többeket meg kell szólítani a gondozás, karbantartás esetleg fejlesztés tekintetében. Az örökbe fogadók mellett gondolunk itt a kutyás társadalomra a Hét Domb Természetbarát Egyesületre a Légúti Betegek Komlói Egyesületére a Tisztelet Komlónak Egyesületre, a Dökére, de általános iskolákra és középiskolákra és a lakókra is. Elsősorban tavasztól – őszig kellene a folyamatos gondoskodás akár időpontok vállalásával.

A következő területtel szélesíteni kellene azok körét akik nyitott szemmel közlekedve városunkban észreveszik elsősorban a frekventált helyeken a megoldandó hibákat, hiányosságokat, rendezetlenségeket. Valljuk, hogy javaslatainkkal elősegítjük városunk szépülését és jobb komfortérzését. Ezt egyesületünk már régóta végzi, úgy, hogy összegyűjtve jelzi a polgármester úrnak vagy a Városgondnokság vezetőinek a tapasztaltakat és megoldásra a javaslataikat. Úgy gondoljuk, hogy több szem többet lát, összefogásban az erő.

Negyedik ilyen téma köztéri szobraink folyamatos állagmegóvása. Szakemberek javaslatainak bevonásával tudnánk ezt csak megoldani. Gondoljuk, hogy a szakemberek útmutatása alapján tisztításuk, lemosásuk nem okozhatna anyagi, fizikai problémát a segíteni szándékozók számára. A komolyabb rekonstrukciókat ütemezetten az önkormányzat bevonásával kell megoldani. Például Vanyúr István szobrászművész javaslata alapján Borbála napi megemlékezésünk előtt megtisztítottuk Jánosi Engel Adolf mellszobrát és posztamensét. Javasoljuk e szobornál a jelentősebb állagmegóvást is.

Városunk szépítését, fejlesztését továbbra is nagyon fontos feladatnak tartjuk. Ennek egyik területéhez kapcsolódik három szervezet, egyesület által 2010. évben elindított sikeres Virágos Komló városszépítő mozgalom. Városunk elmúlt 10 évében fontos és látványos és az itt lakók és az ide érkezők számára hasznos beruházások jöttek létre. Ezt az utat tovább kell járni közösen, összefogva. Biztosíthatunk mindenkit, hogy a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület ebben partner lesz ahogy eddig is tette.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más