0.7 C
Komló
2025. február 15.
KezdőlapHírekVálaszok nélkül távozik Vízhányó András a testületből

Válaszok nélkül távozik Vízhányó András a testületből

Komló – Lemondott képviselői mandátumáról Vízhányó András, jelentette be közleményében a Fidesz helyi szervezete. A képviselő helyét Schalpha Anett veszi át. Vízhányó Andrást azt általa képviselt egyesület kapcsán kerestük többször is, de hiába.

Családi okokra hivatkozva lemondott képviselői mandátumáról Vízhányó András. A Fidesz Komlói szervezete elfogadta a politikus döntését, csütörtöki közgyűlésükön pedig egyhangú döntéssel Schalpha Anettet választották meg a helyére.

Vízhányó a 2019-es helyi önkormányzati választásokon a szilvási, hármas számú választókerületben indult, ahol alulmaradt Dr. Barbarics Ildikóval szemben, így kompenzációs listáról került be az önkormányzati testületbe. Korábban nem volt képviselő, lemondásával pedig nem tölti ki a teljes ciklust.

Schalpha Anett korábban már dolgozott önkormányzati képviselőként. A Dávidföldet, Mecsekfalut és Mecsekjánosit magába foglaló, jelenleg nyolcas számú választókörzet képviselője volt a 2019-es választásokig. A körzetet jelenlegi Jurinovits Miklós képviseli.

Közpénzek nyomában

Február óta próbáljuk megtudni, pontosan milyen tevékenységet végez, és hol vásárolt irodát a Kulturális Célokat Segítő Egyesület (KULCS), de sajnos elzárkóztak a válaszadástól. Vízhányó András egyesülete még 2021-ben nyert 7 millió forint támogatást irodavásárlásra a Városi Civil alap keretéből. Az összeg teljes egészében közpénz, vagyis a magyar adófizetőktől származik.

Az egyesület céljai között szerepel a gyermekvédelem, a hátrányos helyzetűek, családok segítése, állatvédelem és így tovább. Az irodavásárlásra saját indoklásuk szerint azért volt szükség, hogy könnyebben tudjanak kapcsolatba lépni a hozzájuk forduló emberekkel, hogy segíteni tudják őket és, hogy egy képzési helyszínt alakítsanak ki.

forrás: birosag.hu

Ennek ellenére még azt sem árulták el, hogy hol található az iroda. A civil szervezetek kötelező éves beszámolójából viszont kiderült, hogy a Berek utcában vásároltak ingatlant. Ezért újból megkerestük a képviselőt, hogy megtudjuk, mikor várható az iroda nyitása, és hogy milyen programokat terveznek. Illetve, mivel legutóbbi megkeresésünk óta sem változott a helyzet, arról is kértünk felvilágosítást, miért nincs jelen a szervezet az interneten és a közösségi médiában.

A Vízhányó András először azt javasolta, keressük telefonon, de miután megírtuk, hogy ez esetben rögzítenénk a hívást, elzárkózott a beszélgetéstől. Második levelében pedig már hazugsággal, spekulációval és becsületsértéssel vádolt minket. (Megjegyzés: a 7300.hu-hoz cikkünk megjelenésig nem érkezett helyreigazítási kérelem. – a szerk.)

Vízhányó egyúttal közölte, a felsoroltak miatt semmilyen kérdésünkre nem fognak válaszolni, „mert számunka egyértelmű, hogy nem tisztelitek se a munkánkat se a személyünket”.

Vagyis továbbra sem tudni, milyen eredményeket ért el az állami támogatásnak köszönhetően az egyesület. 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más