Komló – Úgy tűnik, nem mérték fel elég alaposan a pályaudvar területét: a mulasztás 57 millió forinttal terhelheti meg a város költségvetését. A beruházás amúgy is többe kerül, mint tervezték, csak a kormány kegyén múlt, hogy ki tudták pótolni a fedezetül szolgáló uniós támogatást.
Hétvégén is dolgozniuk kell a munkásoknak, hogy tartani tudják a beígért ütemet a pályaudvar építésénél – számolt be róla nemrég a Komlói Újság. A városi lap szerint „ütemszerűen, de olykor akadályokba ütközve folyik a buszpályaudvar teljes felújítása.”
Így például problémát okozott, hogy „a munka első fázisában az állomás önkormányzati tulajdonban lévő közművezeték hálózatátát cserélték és korszerűsítették (…), a tervező és a kivitelező azonban nehézségekbe ütközött, hiszen a talajstruktúra rossz minősége miatt stabilizációt, egyes részeken pedig talajcserét kellett alkalmazni. Az elvégzett munkák mérési eredményei a jövő héten várhatóak” – írt a lap tavaly nyáron.
Ez pedig felveti annak a lehetőségét, hogy a munkálatok előtt nem mérték fel (megfelelően) a talaj állapotát.

Érdeklődtünk ezért Polics József polgármesternél, hogy megtudjuk,
- miért nem került erre időben sor,
- kit terhel a felelősség,
- és mindez mennyivel emeli meg a beruházás költségeit.
Szakértők vizsgálják majd a felelősséget
A polgármester megkeresésünkre a következő választ adta:
„A kivitelezés során a közművek feltárásakor sajnos az derült ki, hogy a pályaszerkezet teherbírási értékei nem megfelelőek a terv szerinti kivitelezés megvalósítására, ezért a pályaszerkezet megerősítése szükséges, melynek műszaki meghatározása jelenleg is folyamatban van. Ezért zajlottak le önkormányzatunk megrendelésében nemrégiben a talajmechanikai vizsgálathoz szükséges próbafúrások, valamint aszfalt terhelési mérések és aszfalt magminta vételek.
A végleges műszaki megoldás ismeretében, illetve ehhez kapcsolódóan a pótmunkák összegének meghatározását követően a vállalkozási szerződést módosítani kell, melyhez a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletéért Felelős Helyettes Államtitkárság Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály jóváhagyás is szükséges.
A pályaszerkezet megerősítés költségét részben tartalmazó pótmunkákra a képviselő-testület a 168/2020. (VIII.13.) sz. határozatában 56.996.891,- Ft összeget hagyott jóvá a 2022. évi költségvetés terhére.
Annak megállapítása műszaki és jogi szempontból, hogy kinek a felelőssége, hogy a beruházás megkezdése előtt nem lehetett tudni a pályaszerkezeti problémákról, komoly szakértői munkát igényel, melyhez ebben jártas szakemberek segítségét fogjuk igénybe venni, ezért jelen pillanatban erről még érdemben nyilatkozni nem lehet és nem is szabad. Természetesen amikor az ügyről az álláspontunk egyértelmű lesz, a nyilvánosságot is tájékoztatni fogjuk erről.
Terveink szerint a pályaszerkezet megerősítésének műszaki megoldása rövid időn belül meglesz, így az egyébként megfelelő ütemben zajló épület kivitelezése mellett tavasszal a mélyépítési munkák is folytatódhatnak és a projektet a támogatási szerződésünkben rögzített határidőre be tudjuk fejezni.”
Jócskán megugrott az ár
Polics József a beruházás teljes költségvetéséről is beszámolt. Eszerint a kivitelezés már a pótmunkák nélkül is jóval többe kerül, mint tervezték.
A „Komlói buszpályaudvar és környezetének közlekedésfejlesztése” című projektünk bruttó 378 937 674 Ft (uniós – a szerk.) támogatásban részesült. A Volánbusz Zrt. konzorciális partnerként belépett a projektbe és nettó 60 millió forint önerőt biztosított a beruházásra. Az építési kivitelezésre lefolytatott közbeszerzési eljáráson a legkedvezőbb ajánlattevővel 2020.05.29-én került megkötésre a vállalkozási szerződés, melynek összege 215.740.177 forinttal meghaladta a rendelkezésre álló finanszírozási lehetőséget.
Komló Város Önkormányzat Képviselő-Testületének 64/2020. (V.11.) sz. határozata alapján a hiányzó összegre többlet támogatási igényt nyújtott be önkormányzatunk. Tekintettel arra, hogy a többlet igény összege meghaladta a 272/2014. (XI.5.) és a 17/2017 (II.1.) Korm. rendeletekben szereplő többlet támogatási igény 30%-os maximális értékét, a támogatás megítélésére egyedi kormányzati döntés alapján kerülhetett csak sor.
Bár a tapasztalatok szerint kivételesen ritka eset, hogy ilyen mértékű plusz forrásban részesüljön egy projekt, a kormány egyedi döntése alapján Komló Város Önkormányzat az 1639/2020. (X. 5.) Korm. határozatában foglaltak szerint megkapta a kiegészítő támogatást.”
Vagyis a pályaudvar jóval több, mint félmilliárd forintba kerül, a munkálatokat a Benkala Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. végzi.
Voltak jelek
A 7300.hu egy héttel a beruházás megkezdése előtt „Hulladékkövekből, társadalmi munkával épült a régi buszpályaudvar” című cikkében beszámolt a pályaudvar területének múltjáról. Ebben megírtuk, hogy alapozáshoz a kőbányától kért hulladékköveket használtak, ami utalhatott akár arra is, hogy nincs minden rendben a talajjal.