9.7 C
Komló
2024. április 19.
spot_img
KezdőlapHírekTop 10 lépcsősor Komlón

Top 10 lépcsősor Komlón

Komló – Komló a dombok városa. És a lépcsőké is.

Nehéz úgy eljutni gyalog bármelyik városrészbe, hogy ne kelljen megmászni jó pár lépcsőfokot. Ezért is döntöttünk úgy, hogy készítünk egy szubjektív listát a 10 leghosszabb/legtöbb fokból álló/legmeredekebb vagy épp legforgalmasabb/legszebb/legszívatósabb, vagyis a leglépcsősebb lépcsősorról.  🙂

Persze, tudjuk, mindenkinek a maga a lépcsősora a LEG, így a sorrend nyugodtan felcserélhető.

 

10. Zrínyi tér-Arany J. utca

Sokan használják, pedig csak félig lépcsősor, félig járda. A 10. helyre azért még így is befért, mert a hosszával kiérdemelte. 🙂

9. Templom tér – Újtelep (Tavasz utca)

Akár az első helyre is kerülhetett volna, ha egészen a legfelső, azaz a Tél utcáig fel akarnánk menni rajta. De nem akarunk!!! 😛

8. Vízmű – Szilvás

Valamikor népszerűbb lehetett, most már csak kevesen járnak rajta. Ez meg is látszik a lépcsősoron, mert eléggé odavan. A lépcsőfokok kicsik és elnyújtottak, úgyhogy túrának azért nem rossz, bár nagy erőfeszítést nem igényel. Mondjuk úgy, hogy az ember vállán van egy bicikli, vagy a nyakában egy gyerek, már nem olyan jó móka. 😀

 

7. Piac – Eötvös u.

Piacról jövet felcuccolni rajta nem lehet egyszerű. Kapott is ezért egy hetedik helyet. 🙂

6. Berek u. – Gagarin u.

Szinte mestermű! Szép íves, majdnem spirális, jó pár darab lépcsőfok – hatodik helyet ért. 😉

5.  Körtvélyes

Messziről nézegetni valószínűleg kellemesebb, mint felkaptatni rajta. Pedig, aki Körtvélyesbe akar gyalogolni, az vagy lépcsőzik, vagy kerül egy hatalmasat. Előbbi valószínűleg gyakoribb. 😉

4. Zengő áruház – Szilvás

Szép kis lépcsősor, a középiskolások és gimisek „kedvence”. Szerencséje (és csak ezért maradt le a dobogóról), hogy a közepétől kezdve ki lehet váltani az úton való kutyagolással. Előnye még, hogy egy részét felújították, így egészen használható állapotban van.

3. Nagykanyar – 501

Rengetegen használják nap mint nap, pedig nem egy egyszerű menet. Az biztos, hogy a szakmunkásképzőbe járók vádliját megedzi. Tisztelet nekik érte, amiért naponta megmásszák oda-vissza. 🙂

2. Lidl – Kökönyös (Petőfi tér, vagy volt NLG)

Jó hosszú, akármelyik irányba is megyünk végig rajta. Csak azért nem lett az első, mert nem elég szívatós. Na jó, a Juhász Gyula előtt azért elég meredek a szakasz, de fel lehet jutni rajta. Mondjuk, nem két-három dög nehéz szatyorral. (Persze, ha muszáj, akkor nincs mese.)

 

1. Csillesor – KRESZ park

Az első helyet nálunk főként az első/alsó szakaszával érdemelte ki. Igazi kis szemét lépcsősor: meredek, borzalmasan keskeny fokokkal. Lefelé és felfelé is nehéz rajta menni, szóval, abszolút győztes. Aki teheti, kerülje. 😀

A kihívás része

 

A laza része

Fotók: K. E.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más