Hírek

Reagált a polgármester a buszpályaudvarral kapcsolatos kritikákra

Komló – Polics József szerint az építkezés nem állt le, és szerinte a “felelős tervező által letett anyagot mendemondák alapján nem lehet megkérdőjelezni a tervezés fázisában.”

Szerdán tettünk közzé egy cikket, amelyben a Komlói Újság alapján beszámoltunk róla, hogy megakadt a buszpályaudvar építése. Ahogy a lap fogalmazott: “A buszpályaudvar felújítása egy időre megtorpant; a laboratóriumi vizsgálatok alátámasztották, hogy a talajszerkezet nem alkalmas nagyobb terhelésre.”

A lap azt is írta, “A tervezők számítása szerint egy méteres mélységig teljes talajcserére van szükség az említett területen. A kiásott föld összetétele nagyon változatos. Kiderült, hogy a buszpályaudvar alatt elhaladó Kaszárnya-patak korábbi befedésekor a területre építési törmeléket, meddőt és salakot is hoztak, ezáltal instabillá vált a terület.”

Csakhogy köztudott dolog volt, hogy annak idején, a régi pályaudvar építésénél a talajt hulladékkövekkel töltötték fel, ezért az érvelés sokakat meglepett.

Forrás: Komlói Újság

Mivel az írás kapcsán sok kritika érte a tervezőt, a kivitelezőt és a városvezetést is, rákérdeztünk Polics József polgármestérnél, hogy:

  • Előreláthatólag mennyi időt vesz igénybe a talajcsere?
  • Tartható így az átadás tervezett határideje, vagy várható csúszás? Amennyiben igen, előreláthatólag mennyi?
  • A teljes talajcserét beleszámították a korábban megszavazott közel 57 milliós összegbe, vagy esetleg emiatt tovább növekedhetnek a költségek? Ha igen mennyivel?
  • Hol tart a mulasztás kivizsgálása? Van ezzel kapcsolatban bármi fejlemény?
  • Hogyan fordulhatott elő ez a mulasztás? Az előző buszpályaudvar építésének körülményeiről több beszámoló is szól, mondhatni köztudott, hogy hanyagul építkeztek, illetve a terület alatt elfolyó patakról is tudniuk kellett. Hogyan nem gondolt arra senki, hogy a mai kor elvárásainak valószínüleg nem felelhet meg az alapozás?
A munka nem állt le, év végére elkészül a buszpályaudvar

Polics József válaszában hangsúlyozta, az építkezés teljes kapacitással halad előre. Vagyis se nem torpant, se nem állt meg, még csak ideiglenesen sem.

“Tájékoztatom, hogy az építkezés teljes kapacitással halad előre. Vannak olyan feladatrészek, amelyek az eredetinél nagyobb igénybe vételt és anyagfelhasználást jelentenek.

A teljes buszpályaudvari építkezés közel 3500 m2 felületet érint. A talajcsere mértéke, figyelembe véve az eredeti állapot heterogenitását, más és más beavatkozást igényel. Vannak területek, ahol 1 m-t kell cserélni, van ahol 70 cm-t és van ahol 20 cm-t. Ez mind a folyamatos helyszíni mérések függvényében került meghatározásra.

A tervek összeállításánál a felelős tervező egy mérési módszerrel határozta meg a szükséges beavatkozásokat. A kivitelezés során derült ki, hogy az abból levont következtetések nem megfelelőek. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy hol folyik a Kaszárnya patak és feltételezni lehetett, hogy annak zárt szelvénybe kényszerítésekor nem a legnagyobb körültekintéssel jártak el.

Az épülő új buszpályaudvar Komlón. Fotó: Schell Bence

De! A felelős tervező által letett anyagot mendemondák alapján nem lehet megkérdőjelezni a tervezés fázisában. Ehhez kellettek a konkrétumok. A 3500 m2-en a mostani, már véglegesnek nevezhető állapot figyelembe vételével öt féle beavatkozást kellett végrehajtani.

A közbeszerzési ajánlat az eredeti tervek szerint készült el. Természetesen az ebből adódó többletköltségeket a kivitelezőnek meg kell téríteni. Mivel a beavatkozások mértéke más és más az előzőekben leírtak figyelembe vételével, így a végleges költség még nem ismert.

Jelenleg is azon dolgozom, mint ahogy tettem mindig, hogy a többlet forrás igény ne az Önkormányzatot, a várost terhelje. Erre vonatkozóan vannak már megállapodások, de a cél az, hogy ez minimális legyen.

A beruházást érintő többletköltségek és többlet munka, mely átmenetileg megtorpanásokat okozott, a véghatáridőt nem fogja befolyásolni.

Nagyon sokszor elmondtam, leírtam már, ez év végére szeretnénk és át is fogjuk adni az új, biztonságos, XXI. századi, belvárost meghatározó buszpályaudvarunkat”

zárta válaszát a polgármester.

 

 

Hirdetés