2022. október 07.
KezdőlapHírekPécsett csütörtökön lesz tüntetés, csak civilek szólalnak fel

Pécsett csütörtökön lesz tüntetés, csak civilek szólalnak fel

Pécs – Július 21-én 17 órakor kezdődik a Kossuth téren a demonstráció. Mindenkit várnak, “aki látja, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér.”

Már 1300-an jelezték a Facebookon, hogy érdeklődnek a csütörtök délután 5 órakor kezdődő tüntetés iránt a Kossuth téren.

“Várunk, ha eleged van a puccsszerű törvénykezésből, ha úgy érzed, hogy veszélyben a megélhetésed, ha zavar az infláció, ha nem tetszik a gyenge forint, ha nem fogsz tudni ötszörös rezsit fizetni, ha úgy érzed, hogy becsaptak” – írják az esemény leírásában.

A demonstrációt civilek szervezik, és a felszólalók is magánemberek lesznek. Politikai pártok közeledéséből nem kértek, ahogy Budapesten sem. A szervező Elek Attila, a Magyar Futárképviselet elnöke a Szabad Pécsnek azt mondta, a tüntetésre várják “a futárokat, a katás vállalkozókat, pedagógusokat, rezsikárosultakat, és mindenkit, aki látja, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér. De természetesen mindenkit szeretettel várunk, mert ezek a kérdések mindenkit hátrányosan érintenek.”

Mivel kis költségvetésük van, a tervek szerint csak felszólalások lesznek, illetve néhány flashmob is lehet. Hét-nyolc civil fog majd beszélni. Jelentkeztek politikai pártok is, de az ő közeledésüket most “udvariasan elhárították”. A hőség miatt százötven-kétszáz emberre számítanak a szervezők.

Országszerte tüntetnek

Múlt hét hétfőn nyújtották be a kata-törvény módosítását, melyet az országgyűlés egy nappal később el is fogadott. Tegnap pedig Novák Katalin köztársasági elnök aláírásával érvényessé vált.

A sokakat hátrányosan érintő, társadalmi egyeztetés nélkül, rendkívül gyorsan elfogadott módosítás miatt múlt hét óta tüntetnek Budapesten és több vidéki nagyvárosban. Baranyában az első megmozdulás Mohácson szerveződött, a Pécs Aktuál beszámolója szerint mintegy 30-40 ember vett részt rajta – nagyjából annyian, amennyire számítottak is a szervezők az egyik legfideszesebb baranyai városban.

/Nyitókép: Kormányellenes tüntetés Pécsett 2018-ban. Fotó: 7300.hu/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Minden más