Sikonda – Olyan drasztikusan lecsökkent a békák száma Sikondán, hogy már hálót sem tesznek ki a vonulás idejére.
Az MME Baranya Megyei Csoportja Facebook számolt be az aggasztó helyzetről.
Mint írják, február végén felállították a terelőhálókat Orfűn a Kis-tó nyugati és a Pécsi-tó déli oldalán húzódó forgalmas közlekedési utak mentén. A sikondai tavaknál viszont, ahol a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság koordinálásával zajlik a mentés, sajnos már nincs szükség a terelőhálókra. A drasztikusan lecsökkent békaszám ugyanis ezt már nem indokolja.
A mentésben részt vevők az időjárási körülményekhez igazodva az alkalmas napszakokban (késő délutántól késő estig) folyamatos járőrözéssel gyűjtik majd össze a varangyokat a közút mellett.
Évek óta romlik a helyzet
A varangyok a téli vackukból feléledve március környékén kezdik meg vándorlásukat a szaporodóhelyekre, amikor az éjszakai hőmérséklet tartósan fagypont fölé emelkedik. Mivel az erdők és a tavak között gyakran forgalmas utak húzódnak, a természetvédők hálókkal akadályozzák meg, hogy a békák az útra menjenek. Ezután óvatosan vödörbe teszik, majd az út másik oldalán elengedik őket.
A program 2004 óta tart Sikondán, a mentett békák számáról azóta folyamatosan gyűjtik az adatokat. Így derült ki, hogy egyre kisebb a békapopuláció. 2019-ben összesen már csak 423 példányt mentettek meg, ez a szám korábban 2000-4000 között ingadozott egy szezonban.

A Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai sokat keresték az okokat, hogy mitől fogy ennyire az állomány. Biztosat azonban ez ügyben nehéz állítani, hiszen több tényező is szerepet játszik benne – hangsúlyozták. Ami talán a legnagyobb mértékű csökkenést okozhatta, az az utóbbi években több alkalommal is tapasztalható időjárás.
– Megfigyelhető volt egy korai enyhe időszak után, – amikor a békák kiássák magukat, kimásznak téli üregeikből és elindulnak a tó felé – egy komoly lehűlés hóval, jéggel. Ezt az időszakot az utolsó tartalékjaikat felélő békák többsége nagy valószínűséggel már nem tudja túlélni. Ezt az is alátámasztja, hogy ilyenkor a hálóban több elpusztult egyedet találunk – fogalmazott két éve Bodó János természetvédelmi őr.
A nyitókép illusztráció, forrás: pixabay.com