Hírek

NMHH: 10 év alatt 160 milliót kapott a Komlói TV, és még mindig pályázhatnak

Válaszolt az NMHH az Átlátszó kérdéseire, amelyekből kiderül, még lett volna esélye a Komlói TV-nek a túlélésre, és megerősítették a polgármester által említett összegeket is. Azt is hozzátették, az elutasítás pontos okát közölték a pályázókkal, akik ezt bárkivel meg is oszthatják.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, videóüzenetben jelentette be Magyar Ferenc, a Komló és Térsége Televízió alapító-főszerkesztője, hogy megszűnik a városi tévé műsora, miután nem nyertek a Médiahatóság pályázatain, így forrás nélkül maradtak. Magyar Ferenc szerint politikai döntés született az ügyükben, mivel közelednek a választások, és ők “nem hajlíthatók egyik irányba sem”. Később azt nyilatkozta, ha más – a komlóiakért tenni akaró – vezetése lesz a városnak, újrakezdhetik, és az archívumot is elérhetővé fogják tenni. De “széllel szemben nem fogok pisilni” – fogalmazott Magyar Ferenc.

Polics József polgármester (Fidesz-KDNP), az Átlátszónak nyilatkozott az ügyben, amely során elmondta, ő bíztatta a főszerkesztőt az újabb pályázat beadására, és megígérte, hogy addig is az önkormányzat május-júniusra a működéshez biztosít 1-1 millió forintot. A polgármester emellett hangsúlyozta, ez egy magánvállalkozásban működő gazdasági társaság, amely a működéséhez szükséges költségeket zömében állami pályázatokból biztosította: tudomása szerint az elmúlt közel 11 év alatt állami támogatásból több, mint 150 millió Ft-ban részesült a cég. Az önkormányzat viszont sem korábban, sem most nem tudja vállalni a tv finanszírozását, de az archív anyagot megmentenék a város számára – hangsúlyozta a polgármester.

Reagált a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH)

Az Átlátszó május 4-én frissítette cikkét az NMHH válaszával, amelyből több részlet is kiderült. Így például, hogy:

  • a nem nyertes, így közpénzt nem használó pályázók adatait és az ilyen pályázók pályázati kérelme elutasításának okát a pályázat lebonyolítója (…) csak a pályázóval közölheti, ezeket az adatokat csak az ő hozzájárulásával adhatja át harmadik személynek. (Vagyis nem árulták el, miért nem kapott támogatást idén a Komlói TV és a Baranya TV – a szerk.)
  • Ellenben rámutattak, hogy ha a bírálóbizottság úgy ítéli meg, hogy a pályázati kérelem valamely konkrét tartalmi kritériumnak nem felel meg, ennek az oknak a pontos megjelölésével indoklással ellátott ajánlást készít, amely alapján a Médiatanács hozza meg a végső döntést, amit a pályázóval értesítő levélben két napon belül közöl. Hozzátették, a pályázó ezeket a rá vonatkozó információkat megismertetheti másokkal, vagyis Magyar Ferencék tudják az elutasítás okát és ezt meg is oszthatnák másokkal.
  • Továbbá közölték, hogy az érintett eljárás pályázati szakasza még nem zárult le, a harmadik forduló pályázatainak bírálóbizottsági értékelése jelenleg is tart, az utolsó pályázati forduló még el sem kezdődött, így a korábban nem nyertes, vagy még nem pályázó médiaszolgáltatóknak lehetőségük van az eljárásban eredményesen részt venni.

Az NMHH szerint általánosságban tipikus hibák voltak a pályázók részéről az eljárás korábbi fordulóiban a támogatási igény alapjául szolgáló költségek nem megfelelő meghatározása, az ezeket alátámasztó kötelező okiratok, dokumentumok hiánya.

Az is elmondták, hogy a Komló és Térsége Televízió és a Baranya Televízió a Médiatanácsnak eddig nem jelentette be megszűnését.

Végül elárulták, hogy a Komló és Térsége Televízió (Magyar Ferenc a képviselő) az elmúlt 10 évben a REZSI és a TVÁLLANDÓ pályázataira összesen 87 millió forintot kapott, míg a Baranya Televízió (képviselője Magyar Ildikó) az elmúlt 10 évben a REZSI és a TVÁLLANDÓ pályázataira összesen 73 millió forintot kapott.

A teljes szöveg az Átlátszón olvasható.

Szólj hozzá!

Hirdetés