12.7 C
Komló
2024. április 19.
spot_img
KezdőlapHírekNem veszélyeztette a gyerekeket

Nem veszélyeztette a gyerekeket

Pécs –  A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást annak a papnak az ügyében, akiről a Szabad Pécs nevű Facebook oldal múlt héten azt írta, tiltott kapcsolat miatt adhatta vissza a reverendát.

Az oldal úgy értesült, hogy a pap ellen névtelen feljelentés érkezett a püspökhöz, aki emiatt kérdőre vonta a volt kozármislenyi plébánost. Amikor a pap állítólag beismerte az abban foglaltakat, azt tanácsolta neki a főpásztor, hogy tegyen maga ellen feljelentést a rendőrségen.

Így is történt, a rendőrség pedig kiskorú veszélyeztetése gyanújával indított nyomozást. Portálunk kérdésére azonban ma a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon elmondták, bűncselekmény hiányában március 29-én megszüntették a nyomozást.
A rendőrség a tanúvallomásokat meghallgatva ugyanis arra jutott, hogy a pap az érintett – a cselekmény idején még kiskorú (tehát 18 év alatti) személyek – testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését nem veszélyeztette. Más bűncselekmény elkövetésének gyanúja pedig nem merült fel.

 

(A címlapfotó illusztráció, forrás: kegyesvegyes.hu)

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más