Komló – Október 15-ig lehet szavazni az ország legszebb üléstermére a Globomax Zrt. versenyén. Fődíjként a cég elkészíti a nyertes terem 360-as modelljét, ami így virtuálisan körbejárhatóvá válik.
Ki gondolta volna, hogy már az üléstermeknek is van szépségversenyük. Pedig bizony van. Egyéb hasznos információk mellett ilyeneket is meg lehet tudni a Kibeszélő csoportunkból. Nem mintha bármi gond lenne az ülésterem szépségversennyel, ha a konyhakerteknek, és a kutyáknak is van, akkor pont a demokráciánk ezen fontos helyszíneinek miért ne lehetne. Sőt!
A benevezett termek között több ízléses is akad, klasszikus stílusban nekem a kecskeméti viszi a prímet, a salgótarjáni ülésterem pedig az egyetemeket idéző kialakítása miatt tetszik.
Az első helyen jelenleg a Jászberényi Önkormányzat ülésterme áll 1031 szavazattal, ami pontosan 1012 vokssal több mint amennyi komlói teremre érkezett eddig. Vagyis ha nyerni szeretnénk bele kell húzni, a mostani 19 szavazat egészen kevésnek számít, de van még idő.
A szavazás október 15-ig tart, regisztráció nem szükséges hozzá, elég csak egy like-ot nyomni a szimpatikus fotóra. A cég fődíjként elkészíti a győztes önkormányzat termének 360-as modelljét, ami így virtuális sétaként körbejárható lesz.
Szavazni ide kattintva tudtok!
/címlapkép: Globomax Facebook/