Komló – dr. Vaskó Ernő, városunk korábbi főjegyzője, munkaügyi pert indít a felmentése miatt. Szerinte további, más korábbi beruházásokat érintő szabálytalanságok is lehetnek.
Mint az már ismert, hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a főjegyző a Juhász Gyula utcai beruházással kapcsolatban. Röviddel ezután a polgármester 16 év közös munkát követően, bizalomvesztésre hivatkozva felmentette a jegyzőt. A polgármester tagadja, hogy a két ügy között összefüggés lenne, de hetekkel a felmentés után sem adott érdemi választ a történtekre.
Az üggyel kapcsolatban dr. Kovács Áron, térségünk országgyűlési képviselője is válaszokat sürget, de állítása szerint adatvédelmi aggályokra hivatkozva nem kapott Polics Józseftől tájékoztatást.
dr. Vaskó Ernő lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint munkaügyi pert indít az elbocsátása miatt. Emellett hozzájárul, hogy a polgármester közzétegye a felmentése teljes szövegét. A volt főjegyző is úgy gondolja, hogy joguk van megtudniuk a komlóiaknak, hogy valójában mi történt. Levele szerint más beruházások körül is lehetnek szabálytalanságok, melyeknek vizsgálatát tovább folytatja.
Közleményét változtatás nélkül is közöljük:
Tisztelt Komlóiak!
Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszak – felmentésemhez vezető – eseményei kapcsán Komló Város címzetes főjegyzőjeként kötelességem biztosítani azt, hogy a történtek részleteit megismerjék. Ezek a kérdések túlmutatnak a személyes ügyek korlátain, alapvetően városi közügyek, Önöknek joguk van megtudni a részleteket.
Hozzájárulok, hogy Komló Város polgármestere mint a döntést meghozó választott képviselőjük tájékoztassa Önöket arról, miért mentett fel. Hozzájárulok, hogy – személyes adataim kitakarása mellett – a felmentés teljes szövegét közzétegye.
Hozzájárulásom feltétele, hogy ezzel egyidejűleg hozza nyilvánosságra a felmentésemet megelőző, augusztus 10-i meghallgatásom teljes jegyzőkönyvét és hanganyagát, valamint – mivel a kérdés az önkormányzati vagyongazdálkodást érinti, és nem tartalmaz személyes adatot, így közérdekű adat – hozza nyilvánosságra a felmentésemet közvetlenül megelőzően kiadott, belső vizsgálatokat elrendelő utasításom teljes szövegét, valamint azt a levelet, amelyet az augusztus 13-i zárt ülés kapcsán közvetlenül felmentésem előtt írtam.
Tájékoztatom a város nyilvánosságát, hogy munkaügyi pert indítok, a felmentés jogszerűségét vitatva.
Az általam az utóbbi hónapokban feltárt, elsősorban pályázatokból megvalósított beruházásokhoz kapcsolódó valószínűsíthető szabálytalanságok vizsgálatát a rendelkezésemre álló eszközökkel folytatom tovább.




