Baranya – Pécsett lesz az idei Tour de Hongrie harmadik szakaszának befutója.
Idén május 10. és 14. között tartják a 44. Tour de Hongriet. A profi országúti kerékpárversenyt először 1925-ben rendezték meg, tavaly szeptembertől pedig a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) rangos, ProSeries sorozatába tartozik.
A versenyzők Szentgotthárdról rajtolnak, hogy 879 kilométer megtétele után, 7554 méternyi szintemelkedést, három sprintszakaszt, és két hegyi befutót leküzdve megérkezzenek Budapestre. Az idei verseny öt szakasza Nyugat Magyarországra fókuszál, a főváros mellett a Balaton-felvidéket is érinti.
Pécsi befutó
Na de nézzük a számunkra legérdekesebb, harmadik szakaszt, melynek célja a Pécsi Állatkert lesz. Május 12-én vágnak neki a versenyzők, a 180 kilométeres távnak, ami a Mecsek emelkedői miatt, a hegyi menők számára lesz kulcsfontosságú.
A bringások Kaposvárról indulnak, itt megtesznek egy rövid kört, majd délre fordulnak, áthaladnak Sásdon, Oroszlón, Magyarszéken, hogy aztán még két kört megtegyenek a Mecsekben Orfűt, és Mánfát is érintve.
Itt a részletes lista, hogy mely településeket érinti a verseny:
Végül a szakasz legnehezebb másfél kilométer hosszú átlagosan 11 százalékos emelkedője következik a pécsi hegyoldalon. A Bárány utcai emelkedőt háromszor kell megmászniuk a versenyzőknek mielőtt megérkeznének a Pécsi Állatkert előtti célba.
A három gyorsasági és a hat hegyi részhajrát, illetve a 2500 méter feletti szintemelkedést is tartalmazó etap izgalmas versenyt ígér.
/címlapkép: tourdehongrie.hu/