Komló – Rutinos, a megyei labdarúgást jól ismerő Reith Róbert elfogadta a Komlói Bányász ajánlatát és szerdától ő irányít a kispadon, miután múlt szombaton a klub megköszönte Tóth Máté eddigi munkáját.
Érdekessége a történetnek, hogy egy hónappal ezelőtt még a Gyód vezetőedzőjeként, a Komló második számú együttese ellen irányította volt csapatát. A sors azonban úgy hozta, hogy nem sokkal később ő ülhet majd le a megüresedett kispadunkra, tudtuk meg a Komlói Bányász SK hivatalos Facebook oldaláról.
A pécsi szakember korábban a PVSK első számú csapatát irányította a megyei első osztályban, így személye nem lesz ismeretlen a játékosoknak, vezetőknek. Dolgozott korábban a PMFC és PVSK utánpótlásában is, játékosként pedig megjárta a német negyed- és ötöd osztályt.
A komlói klub közleményéből megtudtuk, hogy a stáb többi tagjaként Agócs Attila másodedző és Hammer István gyúró továbbra is a Bányász szakmai stábját erősítik.
Reith Róbertnek sok szép komlói sikert kívánunk!
/szerző: M. Károly/
/címlapkép: Komlói Bányász Sk Facebook/