5.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapHírekMenesztették Tóth Mátét, a Komló focicsapatának edzőjét

Menesztették Tóth Mátét, a Komló focicsapatának edzőjét

Komló – A hétvégi Komló – Boda (0:1) mérkőzést követően a Komlói Bányász SK vezetősége megköszönte Tóth Máté vezetőedző eddigi munkáját.

Szombat délután a Sport36 Komlói Bányász (8.) labdarúgó csapata a Boda (10.) együttesét fogadta a Baranya Megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A találkozót a vendégek, Belina 73. percben szerzett góljával 1-0 arányban nyerték.

A lefújást követően Ordas Miklós, a KBSK elnöke menesztette a csapat vezetőedzőjét, Tóth Mátét. A 32 éves szakember 2019-ben, a tavaszi szezon kezdetén vette át a csapat irányítását, miután a vezetőség nem volt elégedett elődje, Balázs Péter akkori teljesítményével. A tréner az akkor 10. helyen álló csapatot a 7. helyre léptette előre a bajnoki táblázaton.

A tavalyi évben, mikor márciusban a koronavírus-járvány következtében a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) félbeszakította a bajnokságot, a csapat a 2. helyen állt, a Bányász pedig valósággal szárnyalt Tóth Máté kezei alatt.

Idén azonban, a csapat eddigi 22 lejátszott mérkőzéséről mindössze hatszor tudta győztesen elhagyni a pályát. 10 döntetlen mellett 6 vereséget számlálunk, ami jelen állás szerint a 8. helyhez elég.

Tóth Máté utódját a vezetőség egyelőre nem nevezte meg, ám néhány nap múlva kiderül, ki veszi át a csapat irányítását.

/szerző: M. Károly/

/címlapkép: Komlói Bányász SK Facebook/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más