Hírek

Már a pécsi szülőknek sem kell a földön aludniuk

Pécs – Az Ágyat az Anyukáknak akció keretén belül ma 18 darab összecsukható ágy került a Pécsi Gyermekgyógyászati Klinikára.

 

A sárbogárdi Orosvári Zsolt kislánya néhány hónappal ezelőtt kórházba került – ekkor szembesült azzal a problémával, hogy a gyerekeiket kísérő szülők székeken kuporogva vagy a földön aludtak. A törvény ugyanis csak arról rendelkezik, hogy a szülő a gyermeke mellett maradhat annak kórházi tartózkodása alatt, arra azonban nem tér ki, milyen minimális feltételeket kell biztosítani, hogy a felnőttek is embernek érezhessék magukat ezen idő alatt (példál nem tudnak hova feküdni, nem tudnak zuhanyozni stb.)

A férfi ekkor úgy döntött, hogy amíg ő él, többet egy szülő sem fog a földön aludni a kórházakban. Orosvári a Facebookon indított közösségi gyűjtést (összefogva az Anyák az Anyákért Alapítvánnyal), hogy minél több kórház számára rendelhessenek összecsukható ágyakat. Az akcióhoz a Social Point Alapítvány is csatlakozott, akik a szállítmányozásban segítenek.

A gyűjtés hamar felpörgött, és az adományozóknak hála mára több mint 4,5 millió forint folyt be az alapítvány számlájára. Ennek köszönhetően az ország több kórházába szállítottak már ágyakat (összesen 22 helyszínre), ma éppen a Baranya megyei székhelyre, Pécsre érkeztek meg a bútorok.

Mivel Komlón nincs gyermekkosztály és az itteni kicsiket is Pécsett látják el, akár a kezelésre szoruló komlói gyerekek és szüleik is találkozhatnak majd az adomány ágyakkal.

 

Megérkeztek Pécsre is az ágyak. Fotó: Szakonyi Zsano/FB

Aki szeretne/tud segíteni további ágyak megvásárlásában, itt teheti meg:

Anyák az Anyákért Alapítvány számlaszáma:
Magyarországról: Magnet Bank: 1620 0120 – 1853 4991
Külföldről: IBAN: HU61 1620 0120 1853 4991 0000 0000
SWIFT: HBW EHUHB

Szólj hozzá!