-2.3 C
Komló
2025. február 10.
KezdőlapHírekMár a nagyobb helyi boltokban is láthatók a kiszerelés-csökkenést jelző táblák

Már a nagyobb helyi boltokban is láthatók a kiszerelés-csökkenést jelző táblák

Március elsejétől kötelező tájékoztatniuk a boltoknak a vásárlókat azon termékekről melyeknek csökkent a kiszerelése.

A kormány döntése értelmében március 1-től az egymilliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termékük kiszerelése csökkent a 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazotthoz képest – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A döntést azzal indokolták, hogy az elmúlt hónapokban számos országban kiemelt figyelmet kapott az a jelenség, miszerint bizonyos termékek árának változatlanságával vagy akár emelkedésével párhuzamosan, a termék kiszerelési mennyisége csökken. Ezen megtévesztő gyakorlat azt eredményezheti, hogy a fogyasztók a megvásárolt termékekből a korábbiaknál kevesebbet kapnak a pénzükért.

A nagyobb üzleteknek ezért most a bejáratnál, valamint a zsugorodott termékek mellett is tájékoztatótáblákat kell kihelyezniük. A tájékoztatási kötelezettség a csökkentett kiszerelésű termék forgalmazásának megkezdésétől számított 2 hónapig tart.

A Nébih egy listán is közzétette azon termékeket melyeket érintett a zsugorodás, ezek itt böngészhetők.

/címapkép: 7300/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más