Komló – Az eredeti határidőhöz képest kisebb, 4 hónapos csúszással és a kezdeti költségeket, mint egy 200 millió forinttal meghaladva elkészült a piac és környezetének felújítása.
Az önkormányzat 2017-ben félmilliárd forintnyi európai uniós támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből a felújításra, de a közbeszerzési eljárásokra beérkezett ajánlatok jelentősen meghaladták ezt az összeget. Ezért a kormány segítségét kérte a városvezetés. Az önkormányzat sikerrel járt, 137 millió forintot kapott a rekonstrukció befejezésére. Ehhez még szükség volt további kilencvenhétmillió forintra melyet a városnak kellett állnia. Így érte el a projekt összköltsége a 734 millió forintot.
A teljes körű felújítás során nagyobb parkoló épült, bővült az árusítóhelyek száma, az épület kapott egy új főbejáratot a Berek utcára néző oldalán, kicserélték a nyílászárókat, a villamossági rendszert és a belső gépészeti elemeket, továbbá akadálymentessé tették az épületet.
Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Polics József polgármester, Hoppál Péter országgyűlési képviselő, Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke. Végül Rozner Zsolt a magyarszéki római katolikus templom plébánosa megáldotta az épületet.
A nagyközönség számára holnaptól látogatható az új vásárcsarnok.
/címlapkép: Sinkovics Péter/