-1.3 C
Komló
2025. március 19.
KezdőlapHírekA hatalom nem határozhatja meg, hogy kit tekint sajtónak

A hatalom nem határozhatja meg, hogy kit tekint sajtónak

Pécs – Fontos csatát nyert a Pécsi Stop a helyi önkormányzattal szemben.

Még idén májusban fordul az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz a Pécsi Stop nevű hírportál, mert rendszeresen nem értesítették őket az önkormányzat sajtónyilvános eseményeiről, illetve meg sem hívták őket.

Ezzel a hírversenyben hátrányba kerültek az önkormányzat saját tulajdonában lévő, vagy annak politikájával azonosuló médiumokkal szemben. A portált a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte az eljárásban.

A hatóság három közérdekű és sajtónyilvános esemény kapcsán megállapította az egyenlő bánásmód sérelmét és nem fogadta el az önkormányzat, valamint a tulajdonában lévő kommunikációs cég magyarázatait.

Politikai véleményen alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg az előző pécsi önkormányzat és a tulajdonában lévő Pécsi Kommunikációs Központ Kft., amikor a helyi közügyekkel foglalkozó Pécsi Stop hírportált nem értesítette a sajtó számára nyilvános eseményekről – mondta ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH).

Az EBH indokolásában kiemelte, hogy az önkormányzat diszkriminációja nem csak a kritikus médiumokat érinti, hanem hatással van a közvéleményre és befolyásolja a helyi közügyekkel kapcsolatos véleményalkotást is.

„A döntés rávilágít arra, hogyan működik a propaganda rendszere Magyarországon: a közhatalmat gyakorló szervek minden eszközt felhasználnak arra, hogy a független médiumokat elzárják a közügyet érintő fontos információktól, így minél nagyobb teret biztosítsanak a saját üzeneteik terjesztésére. A mostani döntés ezért a sajtó és a propaganda közötti különbségéről is szól, valamint arról, hogy a hatalom nem határozhatja meg, hogy kit tekint sajtónak” – jelentette ki Bodrogi Bea, a TASZ ügyvédje.

/via: TASZ/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más