2022. június 26.
KezdőlapHírekKonkrétumok nincsenek, csak Sorosozás

Konkrétumok nincsenek, csak Sorosozás

Pécs – Hoppál arra kéri a pécsieket, ne adjanak bérbe helyiséget a „Soros-kampányközpontnak”.


Arra kérte Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő a pécsi vállalkozókat, szervezeteket és minden pécsi polgárt, hogy ne biztosítsanak helyszínt a pécsi „Soros kampányközpontnak”. Hiszen egyértelmű, hogy az alapítvány a pécsiek akaratával fog szembemenni. A kérésről várhatóan szándéknyilatkozatot is elfogad jövő héten a pécsi közgyűlés.

Ahogy arról a sajtó beszámolt, a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával, a Regionális Közösségi Központok program keretében (az ország és egyúttal Európa legszegényebb régiói közül kettőben) az Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon összesen százezer dollárt osztanak szét civil szervezetek között vidékfejlesztésre. A dél-dunántúli régióban az Emberség Erejével Alapítvány koordinálja a feladatokat.

A szervezet pénteki pécsi fórumán kiderült, hogy a Baranya, Tolna és Somogy megyében megvalósuló program keretében három éven keresztül évente 100 millió forintos nagyságrendű összegre pályázhatnak civil szervezetek, informális csoportok és közösségek. A civil közösségek maguk dönthetik el, hogy pontosan mire és milyen formában használják fel az elnyert támogatást. Ezzel biztosítva, hogy valóban ott és úgy hasznosuljon a pénz, ahol ténylegesen szükség van rá. Hazánkban ma jelentős probléma a széttöredezett társadalom, amelyen többek között a civil közösségek erősítésével lehet javítani: ezért az ECK pályázói a helyi közösségek által azonosított problémák megoldására igényelhetnek támogatást – hangsúlyozták az alapítvány képviselői.


Az Indító (500 ezer forintos) és Erősítő (1-3 millió forintos) pályázatokra vállalkozás és politikai pártok nem jelentkezhetnek, politikai tevékenységekre az elnyert támogatás nem fordítható. A pályázatokat január 15-ig kell leadni, az elbírálás februárban kerül sor. Legkorábban márciusban lehet majd elkezdeni a támogatott projektek lebonyolítását.

Konkrétumok ugyan nincsenek, de hát “ez ideológiai harc”

Mivel köztudott, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány Soros Györgyhöz köthető, a Fidesz azonnal megkongatta a vészharangot. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkárt például arról beszélt, hogy Soros György vidéki civil központjai az üzletember céljait segítenék: a bevándorlás erősítését, a kerítés lebontását és azt, hogy bevándorláspárti kormány legyen Magyarországon.

Ezt követően Páva Zsolt, Pécs polgármester mutatott rá egy rádiós interjúban, hogy egyáltalán nem tartja örömteli fejleménynek, hogy Soros 130 millió forinttal támogat egy pécsi alapítványt is. Szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy ezzel a helyi választásba is be kíván avatkozni a milliárdos. Úgy vélte, a milliói segítségével egy olyan központ jön létre Pécsett, ahol a Soros-terv megvalósításáért dolgoznak. „Mindebből nem kérünk. A jövő héten esedékes közgyűlésen a képviselők elé kerül majd egy nyilatkozat, amelynek elfogadásával kifejezzük a tiltakozásunkat Soros György helyi ügyekbe való beavatkozása miatt, s a pécsi polgárokat is arra kérem, határozottan utasítsák el ezt – zárta gondolatait Pécs polgármestere.”

Erre rátett még egy lapáttal a Fidesz pécsi szervezetének elnöksége is, amely pénteken (közvetlenül az Alapítvány fóruma után) sajtótájékoztatót tartott „Soros György terve Péccsel” címmel.

A sajtótájékoztatón dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő hangsúlyozta, reagálniuk kellett arra a rendkívüli eseményre, hogy a városban is „Soros-kampányközpont” nyílik. A pártegyeztetésen arra jutottak, hogy javasolni fogják a pécsi közgyűlésnek, hogy ezt markánsan utasítsa el a pécsi polgárok nevében. Hozzátette, határozottan arra kéri a lakosságot, a vállalkozókat és a szervezeteket, hogy ne adjanak helyet az Alapítványnak. Ugyan a helyiségek bérbe adását nem tilthatják meg, mégis bíznak abban, hogy a pécsiek felismerik, milyen kockázatot rejt a Soros-szervezet, amely a migrációt akarja támogatni. Hiszen a konzultációs íveket több mint kétmillióan küldték vissza, és bár a feldolgozásuk még zajlik, a pécsi emberek visszajelzéseiből egyértelműen kiderül, hogy elutasítják a Soros-tervet és a migránsok betelepítését.

Arra az újságírói kérdésre, hogy Hoppál Péter miből következtet arra, hogy mi az Alapítvány terve, valamint, hogy milyen olyan szervezetet tud mondani, amely konkrétan a menekültek betelepítésén dolgozik, a kultúrminiszter azt mondta, ilyenről nem tud, de „ez ideológiai háború”. Hozzátette, egyértelmű, hogy a választások előtt pár hónappal milyen célra hoznak létre egy ilyen „kampányközpontot”.

Az is felmerült, hogy vajon a százmillióhoz képest, amit a Nyílt Társadalom Alapítvány most a régió fejlesztésére ad, mennyivel támogatja a pécsi önkormányzat a helyi civileket? A megjelent fideszes politikusok azonban nem tudtak válaszolni a kérdésre, mert nem rendelkeztek a szükséges információval.

Arra  kérdésére, hogy a civil szervezeteket is kérik-e, hogy ne pályázzanak különböző programokkal, rendezvényekkel a Soros pénzre, Hoppál Péter azt válaszolta, „ilyet ő nem mondott”.

Hoppál mint karácsonyfadísz egy pécsi köztéri fenyőfán. Fotó: Szabad Pécs

Az Emberség Erejével Alapítvány egyébként pénteken sajtóközleményt adott ki, amelyben közölték, úgy érzik, a legegyszerűbb módja a félreértések tisztázásának, ha Páva Zsolt polgármester a saját szemével győződik meg arról, hogy a félelmei mennyire alaptalanok, és hogy a beharangozott közgyűlési előterjesztés és a polgárok tiltakozásra való felhívása mennyire szükségtelen. Ezért meghívták magukhoz egy nyílt és őszinte beszélgetésre az alapítvány leendő irodájába, hogy némi kávé vagy tea mellett személyesen is megismerhesse őket és meggyőződhessen szándékaik tisztaságáról. Szívesen bemutatják neki részletesen is az Erősödő Civil Közösségek támogatási programot, amelyen az elkövetkező három évben fognak dolgozni a dél-dunántúli régióban.

Forrás: Magyar Narancs

További cikkeink
- Hirdetés -spot_img

Minden más

Random