8.7 C
Komló
2024. március 28.
spot_img
KezdőlapHírekKomlói vállalkozókat tüntetett ki az Iparkamara

Komlói vállalkozókat tüntetett ki az Iparkamara

Komló-Három komlói is elismerést vehetett át a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara üzleti estélyén. A megyei vállalkozók hagyományos jótékonysági bálján a tavalyi évben kimagasló színvonalon tevékenykedő szakembereket díjazták.

Fotó: Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

Idén 20. alkalommal adták át a legjobb és legeredményesebb vállalkozóknak és szakembereknek járó elismeréseket.

A díjazottak:

A Jánosi Engel Adolf-díjat a Komlói Fűtőerőmű vezérigazgatója, Mayerhoff Attila kapta.
A cég közel száz helybélit foglalkoztat és alvállalkozókon keresztül még többnek ad munkát és megélhetést, fontos szerepet töltve be városunk gazdaságában.

A Komlói Szakképzési Díj idei kitüntetettje Eckl László, a Somág Bt. ügyvezetője lett. Az általa vezetett cég mintaértékű modellt vezetett be a szakmunkástanulók gyakorlati oktatására.

A Komlói Idegenforgalmi Díjat pedig Kalamár József, a Kalafarm Étterem és Lovarda tulajdonosa érdemelte ki, aki új színfolttal gazdagította a város turisztikai kínálatát.

Az üzleti est a hagyományokhoz híven jótékonysági célokat is szolgált. Az összegyűlt adományokat ezúttal a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinikája kapta meg.

/via: Komló Város Önkormányzata/

/címlapkép: Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más