9.7 C
Komló
2024. április 19.
spot_img
KezdőlapHírekKomlói tanárnő képviseli hazánkat a nemzetközi akadályversenyen

Komlói tanárnő képviseli hazánkat a nemzetközi akadályversenyen

Komló – Molnár Alexandrát is beválogatták a OCR női nemzeti csapatába.

Idén Tata ad otthon az OCR (Obstacle Course Racing) Európa bajnokságnak. A június 8-11 között tartó versenyen Molnár Alexandra is részt vesz a női nemzeti csapat tagjaként. Emellett egyéni kategóriában is rajthoz áll három távon.

Az OCR egy olyan sportág, ahol a versenyzőknek futás közben kell különféle akadályokat leküzdenie. A júniusi verseny talán legjobban a hazánkban is népszerű Spartan Race-ekre hasonlít azzal a különbséggel, hogy itt sokkal nehezebbek az akadályok, és nem ismerik őket előre a versenyzők. A versenyen egy komlói sportolónak is szoríthatunk, ugyanis a civilben a Gagarin Általános Iskolában matematikát és testnevelést tanító Molnár Alexandra is részt vesz a megmérettetésen. 

Szandra első versenyén barátai unszolására indult még 2019-ben Orfűn. A futás részét kevésbé szereti, viszont a különféle akadályok leküzdése megfogta a sportágban.

Egy évvel az orfűi Spartan után próbáltam ki az első kifejezetten komoly OCR versenyt, akkor még nyílt kategóriában. Következő évben korosztályomban sikerült egész jó eredményeket elérni, ezért idén elit kategóriába váltottam licencet. Itt már nincs korosztályos bontás és nagyon nagy a tempó különbség is. Még szokom a környezetet, igyekszem alkalmazkodni. A celldömölki Országos Bajnoki futamon szereztem a kvalifikációm, ami a csapatba kerülés feltétele. Én is meglepődtem, amikor végül beválogattak – nyilatkozta lapunknak a sportoló.

Az edzéseket nehéz összeegyeztetnie a munkájával, kevés szabadideje mellett jelenleg mégis majdnem minden hétvégén edz, és versenyekre jár. 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más