Hírek

Kevesebbszer riasztották a komlói tűzoltókat tavaly, mint az azt megelőző évben

Komló – Közzétette a 2018-as évi beszámolóját a Komlói Tűzoltóság.

Az adatokból kiderül, hogy a lánglovagoknak tavaly is az előző évekhez hasonló számú esetnél kellett helytállniuk. Míg 2016-ban 168 db, 2017-ben 231 db, addig 2018-ban 182 riasztást történt.

A tűzesetek számának csökkenése a szakemberek szerint a szabadtéri tűzesetek csökkenésének köszönhető. Kevesebb volt a száraz fű, gaz, és az aljnövényzet kigyulladása miatt történt eset. A 2017-es évben 22, a 2018-as évben pedig csak 16 ilyen esemény történt. A műszaki mentések száma is csökkent, viszont továbbra is sok olyan eset van ahol a mentők, és a rendőrség kéri a tűzoltók segítségét.

A Komlói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vonulási adatai

A téves jelzések száma is a korábbi évekhez hasonlóan alakult, szándékosan hamis hívás pedig szerencsére csak egyetlen esetben történt.

A lakóházakban kevesebb tűz ütött ki tavaly, mint 2017-ben. Míg a múlt évben 21, addig az azt megelőzőben 35 tűzesethez vonultak ki a szakemberek. Szén-monoxid szivárgás miatt 2016-ban 2, 2017-ben 0, 2018-ban pedig 1 esetben kaptak riasztást.

Kéménytüzek tekintetében jelentős csökkenés tapasztalható, amíg 2016-ban 7, 2017-ben pedig 4, ilyen esethez riasztották őket, addig tavaly egyszer sem kellett hasonló miatt vonulniuk.

Szólj hozzá!

Hirdetés