6.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapHírekKétgyermekes, diplomás anyuka az új kórházigazgató Komlón

Kétgyermekes, diplomás anyuka az új kórházigazgató Komlón

Komló – Több mint egy évtized után távozik a Komlói Egészségcentrum éléről Dr. Tánczos Frigyes Attila. A helyét Dr. Ságiné Dr. Polics Éva veszi át, akinek rögtön három előítélettel is meg kell birkóznia. Interjú.

 

Nem kerteltünk, amikor interjút kértünk a kórházvezetéstől: ha egy ilyen fontos pozícióra a polgármester lányát nevezik ki, az automatikusan együtt jár azokkal a hangokkal, amelyek megkérdőjelezik a döntés szakmaiságát. Az előítéletek helyett szerettük volna megismerni a tényeket, ezért szorgalmaztuk a beszélgetést. Az új és a régi igazgató is vállalta, hogy minden kérdésre válaszol.

 

I. Megmaradt a kórház, sőt, új szakemberek is érkeztek – Dr. Tánczos Frigyes Attila

 

– Mióta volt a komlói kórház élén és melyek voltak a legnehezebb időszakok?

Dr. Tánczos Frigyes Attila: 12 évvel ezelőtt a felszámolóbiztos tanácsadójaként kerültem a kórházhoz, ami jól mutatja az intézmény akkori állapotát. A kérdés sokáig az volt, hogy megmaradhat-e egyáltalán a létesítmény, mindenki a bezárásától félt. 2008-ban az önkormányzat átadta a működtetést – a 100%-ban önkormányzati – Komlói Egészségcentrum Nonprofit Kft-nek, amelynek én voltam az ügyvezető igazgatója. A cél az volt, hogy hosszú távon, stabilan biztosítsuk a betegellátást az illetékességi területünkön (ez kb. 40 ezer embert jelent). Mostanra elmondhatjuk, hogy sikerült.

– Mire volt szükség ehhez?

T. F. A.: Megfelelő infrastruktúrára és humán erőforrásra. Előbbit főként pályázatok segítségével igyekeztük megteremteni: az elmúlt években összesen 2 milliárd forint érkezett az Egészségcentrumba, ebből többek között energetikai korszerűsítéseket, felújításokat végeztünk, valamint eszközöket vásároltunk. Utóbbi egy lassabb és hosszabb folyamat volt, de sikerült elérnünk, hogy ma egy kiváló szakembergárda dolgozik az intézményben, fiatal orvosok vezetik a belgyógyászatot vagy a sebészetet, de altatóorvosokat és klinikai gyógyszerészt is sikerült idehoznunk. Kijelenthetjük, hogy jelenleg nincs orvoshiány a komlói kórházban.

– Ezzel azért vitatkoznánk azok, akik szemészeti szakellátásra érkeznek oda, hiszen csak egy szemész maradt a korábbi háromból.

T. F. A.:  Az egész országban nehéz találni szemészt, de a jelenlegi egy fő képes ellátni a szakrendelést. Ha ő majd nyugdíjba megy, biztos vagyok benne, hogy találunk a helyére új orvost. De ez a kérdés most még nem időszerű.

– És a gyerekosztály/szülészet kérdése? Sokan a mai napig nem tudják elfogadni, hogy ezek megszűntek.

T. F. A.: Ezekre jelenleg nincs szükség Komlón, mivel Pécsett minden a rendelkezésre áll, ráadásul magas színvonalon. A városban egy év alatt nagyjából 200 gyerek születik (a mi információnk szerint még ennyi sem – a szerk.), tehát számos olyan nap van, amikor a szülészet egyáltalán nem lenne kihasznált. Pécsett külön komlói szülőszoba várja a komlói kismamákat, a gondozást pedig Komlón végzik komlói szakemberek. A gyerekosztály és a szülészet viszont gazdaságilag fenntarthatatlan lenne a városban.

Táblák jelzik az elnyert uniós támogatásokat a kórház bejáratánál.

 

– Ha minden rendben van a kórházban, miért döntött a távozás mellett?

T. F. A.: Nagyon egyszerű: elértem a nyugdíjkorhatárt. Tavaly novemberben közöltem a megyei és az állami vezetéssel is, hogy 2019 májusában nyugdíjba vonulok. Azt a választ kaptam, hogy mehetek, de lehetőség szerint gondoskodjak az utódomról – ami nem volt egyszerű. Nem titok, szerettem volna, ha Fejes Éva, az intézmény gazdasági igazgatója lép majd a helyemre, de ő szívesebben folytatná a jelenlegi munkáját, amit megértek, hiszen kiválóan látja el. Ezután végigkérdeztem minden főorvost, hogy vállalnák-e, de senki sem élt elehetőséggel. Sokat tanakodtunk, hogy ki lenne alkalmas, hiszen olyan szakembert szerettünk volna, aki komlói, elhivatott és ért is a munkájához. Így jutottunk el a kórház főgyógyszerészéhez, aki szerencsére igent mondott. Dr. Ságiné dr. Polics Éva minden szakmai követelmények megfelel, 11 éve a kórház dolgozója, emellett okos, innovatív és elkötelezett is.

– A kórházban tehát megvan az utódja. És a többi intézményben?

T. F. A.: A házi orvosi praxisomat megtartom, heti két napot rendelek majd, emellett az idősellátással és bányászati utókezelővel kapcsolatos feladatokat is ellátom a jövőben. Utóbbival lesz munka bőven, hiszen egyre kevesebb a látogató, ezért most egy új koncepciót próbálunk kidolgozni.

II. Summa cum laude, két állás, elhivatottság – Dr. Ságiné Dr. Polics Éva

 

A kórházat tehát mostantól két hölgy vezeti. Tart-e attól, hogy nőként kevésbé fogják tisztelni, elfogadni? 

Dr. Ságiné Dr. Polics Éva: Nem tartok tőle. Amióta elvállaltam a feladatot, több tárgyaláson is részt vettem, bemutatkoztam minden szervezetnél, és örömmel fogadtak. A kollégák között sem tapasztaltam semmi ilyesmit.

– Gyakran okoz gondot a nőknek az, hogy nem alkalmazzák őket, mert gyermekeik vannak, vagy elítélik őket, mert a “család helyett a karriert választják”. Ön mit gondol erről?

P. É. : Nem a család helyett, hanem a család mellett választottam a karriert is, szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Viszont valóban csak akkor tud sikeresen működni, ha van egy társunk, aki támogat minket ebben. Szerencsés vagyok, mert nekem ez megadatott, tudom, a férjemre mindig számíthatok és természetesen ő is rám.

A polgármester nem dönthet a kórházigazgató kinevezéséről. Fotó: 24.hu/archív

 

– Ha nem lenne elég, hogy nő és édesanya, még a komlói polgármester lánya is. Támadták már emiatt a kinevezése óta?

P. É.: Egyelőre nem kaptam még ilyen visszajelzést személyesen, a Facebookon pedig nem vagyok fent, így azzal nem is foglalkozom.

T. F. A.: Az édesapja, Polics József nem is tudott a kinevezéséről. A kórházban szakmai alapon dőlnek el a dolgok, nem játszik közre a politika. Ráadásul, az Egészségcentrum vezetőjének kinevezése nem önkormányzati hatáskör. (Ezt lapunknak dr. Vaskó Ernő főjegyző is megerősítette – a szerk.) A megbízatást Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere adja.

– Azoknak, akik nem ismerik, bemutatkozna pár mondatban?

P. É.: Nagyon szívesen. 1981-ben születtem Mohácson, édesanyám szintén gyógyszerész, édesapám építőmérnök. Az iskoláimat Komlón, illetve Pécsett végeztem. Két gyermekem van, a férjem szintén orvos. A Pécsi Tudományegyetemen summa cum laude diplomáztam gyógyszerészként, majd a Szilvás Gyógyszertárban kezdtem dolgozni. Később, 2008-ban ezzel párhuzamosan a komlói kórház főgyógyszerésze lettem. A munkám mellett megszereztem a gyógyszerellátási-gyógyszerészet és a kórházi-klinikai gyógyszerész szakképesítést is, tanítok az egyetemen, valamint több díjjal is kitüntettek a szakmában.

– És ez elég a kinevezéshez, vagy további plusz követelményei vannak egy igazgatói pozíciónak?

P. É.: Az előírások szerint az lehet intézményvezető, aki gazdasági, jogi, orvosi vagy gyógyszerészi diplomával bír, valamint egészségügyi menedzser képesítéssel is rendelkezik. Az utóbbi megszerzése már folyamatban van, így megfelelek a feltételeknek.

– És örül is a kinevezésnek?

P. É.: Büszke vagyok arra, hogy a kórház vezetésére engem kértek fel. Igyekszem a rám bízott új feladatot legjobb tudásom szerint végezni, ezzel szolgálva a térség- és a kórházba gyógyulni vágyó betegek magas színvonalú ellátását.

– Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a komlói kórház bekerült a tíz legkevesebb tartozással bíró egészségügyi intézmény közé, ugyanakkor az is kiderült, hogy ez az adósság mindig újratermelődik, miután az állam kevesebb támogatást ad a különböző feladatokra, mint amennyire szükség lenne. Lehet valamit tenni a kórház anyagi helyzetének javításáért a jövőben?

P. É.: Vannak dolgok, amelyekre nincs ráhatásunk, így például az állami finanszírozás összege. Ugyan akkor azt látjuk, ha valami kiugró adat van, ami mögött helyi probléma húzódik meg, esetleg a hatékonyság nem a megfelelő. Ezt folyamatosan monitorozni fogjuk, és ha ilyet tapasztalunk, azonnal megvizsgáljuk és megoldást keresünk. Emellett továbbra is figyeljük a pályázatokat, amelyekkel csökkenthetjük a kiadásokat vagy növelhetjük az ellátás színvonalát.

A komlói kórház nemrég bekerült a tíz legkevesebb tartozással bíró egészségügyi intézmény közé, de az állam továbbra is kevesebb támogatást ad, mint amennyire szükség lenne.

 

– Tudna utóbbira egy példát mondani?

P. É.: Egy 115,81 millió forint összköltségű „Betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális fejlesztések az egészségügyi ellátórendszerben” pályázaton sikeresen vettünk részt, amelynek keretében vettünk egy kézhigiéne monitorozására és javítására alkalmas készüléket, valamint egy gyógyszerelő automatát. Segítségével az országban ötödikként, a Dél-dunántúli régióban elsőként sikeresen bevezettük a betegre szabott gyógyszerelést, ami egy betegközpontú, kórházi-klinikai gyógyszerész által kontrollált gyógyszerosztási tevékenység. Ennek során a kórházban fekvő betegek megfelelő szabályok szerinti gyógyszereléséért a gyógyszerész felelősséggel tartozik. A beteg gyógyszerelése a kórházi felvételt követően bekerül az informatikai programba, az orvosi elrendelés után a gyógyszerész szakmai (pl.: kölcsönhatások) és gazdasági szempontból egyaránt átnézi a terápiát. Ezt követően az intézeti gyógyszertárban a gyógyszerelő automata segítségével becsomagolt gyógyszer névre szóló tasakban kerül az osztályra, ahol az utolsó lépés a beadás is dokumentált. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ez a projekt megvalósult, hiszen a betegellátás új dimenzióját jelenti gyógyszerelés, gyógyszer biztonság terén. Az ezzel kapcsolatos új ismeretek elsajátítására rendszeresen fogadunk szakvizsgára készülő gyógyszerész kollégákat az intézményben.

– A pályázat összegéből kiindulva ez nem egy költséghatékony eljárás.

P. É.: Ezt így nem állítanám, mert a rendszer bevezetésével akár 10-15%-os gyógyszer költség megtakarítást lehet elérni, azonban egy ilyen módszer felépítéséhez szükséges technikai háttér megteremtése valóban drága, saját forrásból nem kivitelezhető. A pályázat megteremtette a financiális hátterét a projektnek, de legalább ennyire fontos volt a vezetőség elhivatottsága. A betegre szabott gyógyszerosztás – automatikával támogatva – lehetőséget ad a kórházakban ápolt, kezelt betegek gyógyszerezésének javítására, és ezzel a betegbiztonság kívánatos növelésére.

 

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más