7.7 C
Komló
2024. április 20.
spot_img
KezdőlapHírekKét új cég jött Komlóra

Két új cég jött Komlóra

Komló – Két új cég települ a városba idén, és a tervek szerint 30 új munkahelyet létesítenek.

Az önkormányzat képviselői az idei első testületi ülésen 3,8 millió forint munkahelyteremtési támogatást szavaztak meg a cégeknek bérletidíj-kedvezmény formájában. A vállalkozások két, eddig kihasználatlan ingatlanba költözhetnek be: a Tompa Mihály utcai volt Városgondnokság épületébe, illetve az Ifjúság utcában található volt iskolaépületbe.

Na de mit lehet tudni a két cégről? Az egyik a „könnyűipari gyártással foglalkozó” HAGABO Kft., a másik „a telefonos ügyfélszolgálatot üzemeltető” Anderson Group.

Hagabo Kft.: Tavaly decemberben alapított cég, a székhelye Pécsudvardon van. A cég jegyzett tőkéje 3 millió forint. Az ügyvezetőknek már volt közük két másik céghez (Pannónia Globál Pénzügyi Tanácsadó Kft. és Pannonio-Globáló Kft.), amelyek ellen felszámolási eljárás indult, illetve az OPTEN szerint regisztrált negatív információ van róluk.

Anderson Group: eredetileg 2008-ban jegyezték be Teszárik Oktatási és Szolgáltató Kft. néven Szekszárdon. A cég jelenlegi székhelye Pécs, Apáca u. 3., tavaly április óta. A kft. jegyzett tőkéje 5 millió forint, a 2016-os évről nincs mérleg szerinti eredmény az OPTEN cégadabázisban. Az ügyvezetőnek korábban köze volt egy nyelviskolához (Sun Nyelviskola), ami megszűnt.

A társaságok az önkormányzat szerint már toborozzák a munkavállalókat, és az első dolgozók a tervek szerint januárban kezdhetnek is.

Nyitókép: pexels.com

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más