2022. augusztus 16.
KezdőlapHírekJönnek az új két- és ötezresek!

Jönnek az új két- és ötezresek!

Baranya – A két új bankjeggyel március elsejétől találkozhatunk, a régieket pedig július végén vonják be.

Az új papírpénzek jóval összetettebb biztonsági elemeket fognak tartalmazni, ezáltal nehezebb lesz hamisítani őket a jelenleg forgalomban lévőknél. A grafikai elemek nem változnak, az 5000-s bankjegy mégis nagy átalakuláson ment keresztül, hiszen élénk sárga lesz a színe.

Az ötezres sárga lesz

A Magyar Nemzeti Bank 2014-től kezdte lecserélni a jelenleg forgalomban lévő bankjegyeket. Elsőként a tízezres, azt követően a húszezres, most pedig az öt- illetve a kétezres címlet újult meg.

Bár a régi 10 ezresek bevonási határidejéről még nem döntött a jegybank, a régi 20 ezresekkel azonban már csak idén év végéig fizethetünk. A régi (vagyis a jelenleg is használatban lévő) 2 és 5 ezer forintos címleteket már korábban: 2017. július 31-én bevonják a forgalomból. Jövőre találkozhatunk majd az új ezressel, és az ötszázast is lecserélik idővel.

Fontos tudni, hogy egy adott címlet bevonása nem azt jelenti, hogy a nálunk lévő pénz elértéktelenedik, csupán nem tudunk vele többet fizetni a boltban. A bevonási határnap után a hitelintézetek és a posta három éven keresztül, területi korlátozás nélkül, díjmentesen váltja át a bevont bankjegyeket törvényes fizetőeszközre. A bevont pénzeket pedig az MNB a bevonási határnaptól számítva még 20 éven keresztül díjmentesen és korlátozások nélkül beváltja.

A pénz korszerűsítése a hamisítás elleni védelem miatt fontos.

/címlapkép: mnb.hu/ Forrás: mnb, penzcentrum.hu

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Minden más