16.7 C
Komló
2024. március 28.
spot_img
KezdőlapHírekHét év után először csökkent a város adóbevétele

Hét év után először csökkent a város adóbevétele

Komló – 2009 óta először csökkent a város adóbevétele. Tavaly előtt 893 millió forint folyt be a város kasszájába a helyi adókból, tavaly viszont már csak 857 millió.

Az ábra az éves közmeghallgatáson bemutatott ppt bemutatóból származik.

A csökkenés háttérben két (három) dolog áll, ami a következő ábrán látható:

A legnagyobb esés a helyi iparűzési adóbevétel esetében történt, de valamelyest csökkent az építményadóból befolyó összeg is. A másik, ami már évek óta kiesést okoz, az gépjárműadó, amelynek 60 százalékát át kell utalni a Magyar Államkincstárnak egy törvény értelmében. Emiatt tavaly 67,7 millió forinttal kevesebb maradt Komlón.

Hogy az iparűzési adóbevétel hirtelen csökkenésnek mi áll a hátterében, nem tudni pontosan, de okozhatja helyi cégek megszűnése (például a TeGaVill csődje), vagy akár bizonyos adókedvezmények bevezetése is.

Hogy új tendenciáról van-e szó, vagy csak a 2016-s év volt rossz, esetleg a 2015-s év kiugró, az majd a jövő évi beszámolóból derül ki.

A teljes beszámoló ITT megnézhető.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más