Hírek

Egy óvodával kevesebb lesz Komlón

Komló – Az önkormányzat fenntartása alá kerülhet a Boldog Ceferino Katolikus Óvoda. A gyerekek és dolgozók átvétele megoldott. 

 

A Szent Kinga Caritas Alapítvány nem tudja tovább finanszírozni a Templom tér 1. szám alatt található óvoda működését – derül ki egy előterjesztésből. Ezt az alapítvány elnöke, Tamás Gyuláné közölte a városvezetéssel.

Az alapítvány kérvényezte, hogy a 2019-2020-as nevelési évtől az intézménybe járó 23 gyermekek óvodai ellátását, valamint a nevelésüket végző 3 fő óvodapedagógus és 2 fő dajka továbbfoglalkoztatását a Komló Városi Óvoda biztosítsa.

Az előzetes egyeztetések alapján a jövő nevelési évet már a Hunyadi Utcai óvodában kezdenék a gyerekek a nevelőikkel együtt, így az új környezetbe való beilleszkedés is könnyebb lenne a kicsik számára. A szülők természetesen választhatnak más óvodát is gyermeküknek, ha szeretnének. (A Hunyadi óvodának egyébként bőven van kapacitása egy új csoport létrehozására, hiszen korábban épp az volt a probléma, hogy egyre kevesebb a gyerek az intézményben.)

Az előzetes számítások alapján a városnak nem kerül plusz költségbe az Ceferino Óvoda gyerekeinek és nevelőinek átvétele az erre igényelhető önkormányzati támogatás miatt.

Az óvoda végleges sorsáról a májusi testületi ülésen tárgyalnak.

 

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com

Szólj hozzá!