Baranya – Az idei Békefutás a Vatikánból indult és Pécsen ér majd célba.
A Békefutást (Peace Run) 1987 óta rendezik meg, célja pedig a szabadság, a tolerancia, és a megértés előremozdítása a társadalomban, – illetve ahogyan a neve is utal rá a békésebb világra való törekvés. Indulása óta a világ összes földrészén, több mint 150 országban vettek már részt rajta.
Az idei futás a Vatikánból indult, ahol Ferenc pápa megáldotta a Béke fáklyát. Ezt a fáklyát viszi át Európa összes országán a nemzetközi futócsapat, akik ma (október 15-én) kezdték meg Mórhalmon a rendezvény magyarországi szakaszát.
A Békefutás olimpiai stílusú váltófutás, amelyhez bárki kapcsolódhat egy pár lépésre, néhány utcahosszra vagy akár kilométerekre is.
Baranyát is átszelik, Pécsen lesz az idei cél

A futás idén Pécsen ér véget, a záróünnepség a Lauber Dezső Sportcsarnokban lesz október 18-án pénteken 11 órakor. Előtte egy nappal Komlón fog járni a csapat akik több száz helyi diák, és tucatnyi pedagógus kíséretében a Petőfi térről a Városi Sportcsarnokhoz futnak majd 10:35-as kezdéssel. A futók rendőri kíséretet is kapnak ezen a szakaszon.
/forrás, címlapkép: peacerun.org/