18.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapHírekÁtlagosan 52 ezer forinttal keres kevesebbet, aki Baranyában él

Átlagosan 52 ezer forinttal keres kevesebbet, aki Baranyában él

Baranya – Megjelent a KSH idei első negyedéves összefoglalója, melyből rálátást nyerhetünk megyénk gazdasági és társadalmi helyzetére.

Az adatokból kiderül, hogy hiába nőtt a foglalkoztatottak száma a tavalyi adatokhoz képest, még így is elmarad az országos átlagtól. Nem csak a foglalkoztatottak, hanem a munkanélküliek száma is gyarapodott, a 2017. I. negyedévi számokhoz viszonyítva, miközben országosan csökkenést tapasztalhatunk.

Baranyában 8,1%-os a munkanélküliségi ráta, csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Somogyban rosszabb ennél a helyzet, ezekben a térségekben 9,2 és 9,3%-on áll ugyanez a mutató.

forrás: KSH

A havi átlagkereseteknél hasonló a helyzet. Hiába nőttek a bérek az országost meghaladó mértékben, még így is jóval a hazai átlag alatt teljesít a megye. Baranyában 52 ezer forinttal alacsonyabb az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete az országosnál.Míg nálunk 170-180 ezer forint körüli ez az összeg, addig a legjobban teljesítő Budapesten akár 265 ezer forint is lehet.

forrás: KSH
- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más