A megfelelő időskori öngondoskodási forma megválasztásánál sokan elsiklanak afölött, hogy a nyugdíjbiztosítás, illetve a többi államilag támogatott konstrukció után elérhető adójóváírás mekkora előnyt is jelent a gyakorlatban. Pénzügyeink tudatos kezelésének ma már egyik alappillérét jelenti, hogy időben elkezdjük megalapozni passzív éveink anyagi biztonságát.
Tudniillik hazánkban a társadalombiztosítási rendszer felel nem csak az egészségügy fenntartásáért, de a nyugellátások folyósításáért is. A korfa fokozatos elöregedésével azonban ez a feladat egyre nagyobb kihívásokat okoz és ez belátható időn belül a juttatások reálértékének csökkenéséhez és a korhatár kitolódásához vezethet. Ezért aztán elengedhetetlen valamilyen öngondoskodási forma mellett letenni a voksunkat, ez lehet akár nyugdíjbiztosítás, vagy az igényeinkhez illő egyéb konstrukció is. A kínálat ma már óriási, ez azonban egyszerre jelent előnyt és hátrányt is, hiszen egyfelől biztosan létezik az optimális megoldás, másfelől viszont rengeteg tapasztalatra van szükség
ahhoz, hogy ezt meg is találjuk. Szerencsére a grantis.hu szakértői ebben hathatós segítséget nyújtanak, hiszen tökéletesen tisztában vannak azzal, milyen szempontok vizsgálata kulcsfontosságú.
Használjuk ki az adójóváírás nyújtotta előnyöket
Jelen pillanatban három olyan konstrukció érhető el a szolgáltatók kínálatában, amire állami támogatás vehető igénybe, méghozzá adó-visszatérítés formájában. Ilyen az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj előtakarékossági számla, illetve a nyugdíjbiztosítás is. Ezek a megoldások alapjaikban térnek el egymástól, mind a kondíciók, mind pedig az elérhető eredmények tekintetében. A közös pont az adójóváírás, ami összességében évi 280 ezer forintot is jelenthet. Portfóliónk összeállításánál azonban nagyon körültekintő módon kell eljárnunk, ugyanis a kedvezmény megoszlik a különböző formák közt és maximalizálva is van, melyiknél mekkora összeg kérhető vissza. Ez a befizetéseink 20 százaléka, nyugdíjbiztosítás kapcsán évente maximum 130 ezer forint lehet. NYESZ
esetében 100, míg ÖNYP vonatkozásában 150 ezer forint a felső határ. Megfelelően diverzifikált portfólióval ez azt jelenti, hogy éves szinten némileg kevesebb mint másfél millió forintnyi megtakarítással plusz 280 ezer forint maradhat a zsebünkben. Nagyon is érdemes tehát élnünk ezzel a lehetőséggel, hiszen a hosszú futamidő és a kamatos kamat segítségével kiváló eredményeket érhetünk el.
Mire figyeljünk a nyugdíjbiztosítás megkötésekor?
Amellett, hogy kardinális kérdést jelent tökéletesen ismerni az adójóváírás 2023-as adatait,
feltétlenül tartsuk szem előtt, hogy legalább ilyen kulcsfontosságú tényező az is, hogy a
preferenciáinknak leginkább megfelelő konstrukció mellett határozzunk. Ez azonban laikusként korántsem egyszerű feladat, hiszen tíznél is több szolgáltató kínál közel félszáz különféle csomagot. A legnagyobb dilemmát épp a jelentéktelennek tűnő különbségek okozzák, hiszen ezek hosszú távú hatása igen jelentős lehet. Egy nyugdíjbiztosítás esetében ezért ne csak az elérhető hozamot vizsgáljuk, hanem az összes kondíciót, emellett pedig fektessünk kiemelt hangsúlyt céljaink és a rendelkezésre álló lehetőségeink elemzésére is. Utóbbi azért is elengedhetetlen, mert ezeknél az öngondoskodási formáknál csak akkor érhetünk el hatékony eredményt, ha hosszú távon, rendszeresen megtakarítunk. Ez azonban csak olyan módozattal lehetséges, ami minden szempontból megfelel elvárásainknak. Ehhez meg kell határozni többek közt a kockázattűrő képességünket, el kell dönteni, hogy aktívan kívánjuk-e kezelni befektetéseinket és persze az sem mindegy, mekkora havi befizetéssel kalkulálhatunk. Egy nyugdíjbiztosítás kiválasztásához tehát minden részletre kiterjedő kalkulációra van szükség, amiben egy független pénzügyi szakértő tanácsai hatalmas könnyebbséget jelenthetnek.