A bútoráruházak slágerterméke a kétszemélyes kihúzható kanapé, amely azért olyan népszerű, mert ágyként is használható, ráadásul nem is foglal nagy helyet. Akár nappaliba tesszük, akár máshova, remekül fog mutatni a szobában.
A VIP Kanapé webáruház termékei között számos olyan modellt találunk, amely alkalmas lehet arra, hogy berendezzük vele az otthonunkat. A kihúzható kanapékból igen nagy a kínálat: nézzük, mely modellek alkalmasak kétszemélyes ágynak is!
Ágy és kanapé egyben
Kevesen tudják, de a kanapéknak két fajtájuk van: a nyitható és a kihúzható. A nyitható azt jelenti, hogy a háttámla ledöntésével kapjuk meg az ágyat. Ennek az az előnye, hogy így a felület alváshoz tökéletes lesz, nem törik meg sehol, kipihenten fogunk rajta ébredni. Ugyanakkor jól meg kell tervezni a szoba berendezését, ha ezt a verziót választjuk, hiszen itt a fejünk alvásnál oda kerül, ahol eredetileg a kartámla volt.
A másik verzió – a kihúzható – sokkal praktikusabb, ilyen esetben magunk felé kell húzni a kanapé ülőrészét, ha ággyá akarjuk alakítani.
Ezáltal viszont nem lesz egységes a fekvőfelület, ezért gyakori, hogy egy fedőmatracot is választanak a kanapéhoz azok, akik mindennapos alváshoz használnának egy ilyen bútort.
Hogy melyik mellett tesszük le a voksunkat, az az egyéni preferenciánktól függ, de az tény, hogy azok, akik csak alkalmi vendégágyként keresnek kétszemélyes kanapét, a kihúzható változatot választják.
Mire figyeljünk a választás során?
Nagyon fontos kritérium lesz a fekvőfelület: a kétszemélyes kanapék általában kisebb méretű bútorok, ideálisak kisebb lakásokba, ugyanakkor azzal is számolni kell ilyen esetben, hogy a fekvőfelület sem lesz széles.
Amennyiben fontos számunkra, hogy két személy is kényelmesen elférjen éjszakánként az ágyon, legalább 160-180 x 200 cm-es méretben kell gondolkodnunk.
A VIP Kanapé webáruházban több ilyen modell található: a Luca, a Leila, a Josh vagy a Star 140 x 200 és 160 x 200-as változatban is kérhető, mivel magyar gyártású bútorról van szó.
Fontos tudni azt is, hogy a kárpitozása megválasztható ezeknek a kanapéknak, szín és anyag tekintetében is van módunk dönteni, márpedig fontos szempont még a méreten felül a dizájn is. Akármilyen stílusú a nappalink, meg fogjuk találni az ideális modellt a fent említett webáruházban.
Miért olyan praktikus a kétszemélyes kanapé?
A kétszemélyes kihúzható kanapék azért olyan közkedveltek, mert számos helyen felhasználhatók. Nemcsak a nappaliba tehetők, hanem kerülhetnek a vendégszobába, gyerekszobába, illetve az étkezőbe is. Vannak, akik eleve azért keresnek ilyen ágyat, hogy az irodájukba tegyék be, néha ugyanis előfordul, hogy a főnöknek bent kell maradnia éjszakára.
Praktikus ez a bútor a nyaralóba is: itt jellemzően csak egy pár éjszakát töltünk, és a hely sem olyan nagy, ezért a weekendházak esetében a kétszemélyes kihúzható kanapé ideális megoldásnak bizonyul.
Érdemes szétnézni a VIP Kanapé oldalán, ahol számos dizájnos bútor található, innen meríthetünk további lakberendezési ötleteket is.