A félelmet időnként mindenki megtapasztalja, és bizonyos esetekben nagyon is hasznos, hiszen megakadályoz minket abban, hogy veszélyes dolgokat tegyünk. Ám van az a pont, amikor már nem valós félelmekről van szó, hanem olyan, többnyire csak az illető fejében létező aggodalmakról, amelyek csekély valószínűséggel fognak bekövetkezni.
A szorongó ember azonban ezt nem tudja felmérni, ő folyamatosan stresszel, és attól fél, hogy vajon mikor fog vele valami borzalmas dolog történni. Súlyosabb esetekben már szakértő segítségre is szükség lehet, például a Swan Lake Központ szorongást kezelő terápiája keretében. De vajon hogyan fest egy szorongó ember napja? Nézzünk egy példát:
Hogyan megy tönkre egy kellemesnek induló nap?
“Reggel csodás napsütésre és madárcsicsergésre ébredek. Jó hangulatban vagyok, szerintem ma végre nyugodt napom lesz. De az optimizmusom nem tart sokáig. Reggeli közben ugyanis felhívom anyukámat, hogy megkérdezzem, beugrik-e ma délután.
Nem veszi fel a telefont. Harmadik próbálkozásra sem. Az agyamban azon nyomban őrült gondolatok kezdenek cikázni: mi van, ha azért nem veszi fel, mert rosszul lett? Ha mondjuk elesett, és eszméletlenül fekszik, vagy netán szívrohamot kapott? Egyedül él, nincs aki észrevegye, ha baj van.
Jaj nekem, most mit tegyek? Induljak el hozzá azonnal, vagy inkább hívjam rögtön a mentőket? Biztosan valami baj van, azért nem válaszol a hívásomra! Ennyit a kellemes napról!
Már épp a lakáskulcsomért nyúlok, amikor megcsörren a telefonom. Anyukám az. Most látta, hogy kerestem, de épp kint beszélgetett a postással, a mobilját meg odabenn hagyta. Teljesen jól van, semmi baja.
Hatalmas kő esik le a szívemről. Egyúttal ostorozni kezdem magamat: miért kell nekem mindig azonnal a legrosszabbra gondolni?”
Soha nincs nyugalmam
“Autóval járok dolgozni, holott egyáltalán nem szeretek vezetni. A volán mögött ülve folyamatosan azon kattog az agyam, hogy mi lesz, ha figyelmetlenségből balesetet okozok, vagy mások miatt elszenvedője leszek. Minden egyes kilométer kínszenvedés, az izmaim feszülnek, olyan szorosan markolom a kormányt, hogy megfájdul a kezem. Nagy megkönnyebbülés, amikor leállíthatom végre a motort az iroda előtt.
De a nyugalmam nem tart sokáig. Úgy látom, ma a főnöknek különösen rossz hangulata van, akárhányszor csak meglátom, attól félek, hogy mindjárt letolást kapok valamiért. Az előbb is olyan csúnyán nézett rám, jaj, mi lesz, ha ki akar rúgni? A tudatom mélyén persze tisztában vagyok vele, hogy erre kicsi az esély… De ha mégsem?”
Menekülés az információáradattól
“Miután átvészeltem a munkanapot, és nagy nehezen hazavezettem, bekapcsolom a televíziót. A híradóban csupa rémséget mutatnak, válság, háború, természeti katasztrófák, halálos közlekedési balesetek és egyebek.
A pulzusom ismét felgyorsul. Milyen borzalmas világot élünk? Mi lesz, ha legközelebb velem vagy a családommal történik valami szörnyűség? Mondjuk ma éjjel leég a házunk? Biztos, ami biztos, lefekvés előtt kihúzok szinte minden elektromos eszközt a konnektorból.”
