Az okostelefonok ma már mindennapi életünk részei, hiszen nem csupán beszélgetésre, üzenetküldésre használhatók, hanem például fényképezésre, zenelejátszásra, tévézésre, a pénzügyeink intézésére, játékra, de a hírekből való tájékozódásra is.
Szinte minden percben velünk vannak, hordozzuk őket zsebben, táskában, előkapjuk utazás közben, használjuk az autóban, így számos veszélynek vannak kitéve. Ma már szinte senki nem kezdi el képernyővédő fólia nélkül használni a telefonját, hiszen egy-egy sérülés javítása sokba is kerülhet, jobb megelőzni a bajt.
De ugyanígy gondoskodhatunk a telefonház, a hardverek és a hátlap, sőt akár egyben a képernyő védelméről is különféle tokok segítségével. Ezek kiválasztásánál már nemcsak a praktikum, hanem a dizájn is szempont. Lássuk, mit kínálnak a Speedshopban beszerezhető Uniq telefontokok!
Mire jó a telefontok?
A felsőkategóriás mobilok a karcoknak ellenálló üveg hátlappal rendelkeznek, azonban a legtöbb telefon műanyag borítással kerül forgalomba. Mivel szinte mindig magunknál hordjuk okoseszközünket, védelem hiányában előbb-utóbb bekövetkezik a baj, és sérülést szenved. Éppen ezért már az első használat előtt gondoskodni kell róla megfelelő védőburok segítségével, amely hatékonyan tompítja az esések, ütések hatását.
A jól megválasztott minőségi telefontok képes elnyelni az ütések erősségét, csökkenteni az ütközés súlyosságát, ha az eszköz jelentős magasságból vagy nagy erővel esik le a földre vagy egy kemény, érdes felületre. Egyes típusú tokok akár a kijelzőnek is védelmet nyújtanak a karcok vagy a repedések ellen, hiszen azok nemcsak esztétikai problémát jelentenek, de a felhasználói élményt is csökkentik. De egy megfelelő tok még ennél is többet – stílust, egyediséget biztosít.
Különleges tokok azoknak, akiknek a stílus is számít
A Uniq telefontokok ötvözik a funkcionalitást és az esztétikát, ezért azok számára ajánlottak, akiknek mindkettő fontos e kiegészítő tekintetében. A magas minőség, a prémium anyaghasználat hosszan tartó védelmet biztosít a mobiloknak, és garantálja a karc- és ütésállóságot. A márka tartós polikarbonátot, rugalmas TPU-t és a természetes bőrt utánzó anyagokat alkalmaz a tokok kialakításához, és innovatív technológiát, ütésenergia-elnyelő rendszert alkalmaz, hogy minimalizálja az esésekből eredő károkat.
A Unique termékeket letisztult dizájn, egyszerű és elegáns formavilág jellemzi. Az átlátszó, minimalista tokok mellett színes és extravagánsabb modelleket is találunk, ha a különlegesebb megjelenést részesítjük előnyben. A gyártó a vezeték nélküli töltéssel rendelkező telefonokhoz is kínál kompatibilis tokokat.
Találd meg a leginkább megfelelőt!
A széles választékból mindenki megtalálhatja a számára legoptimálisabbat, rendelkezzen iPhone-nal vagy Samsung Galaxyval. Az ultravékony Air Fender tokok a minimalistáknak, a Transforma széria egyedi kialakítású, praktikus funkciókat kínáló modelljei az elegancia kedvelőinek, a Combat pedig azoknak, akik erős és strapabíró tokot, extrém védelmet keresnek.