Pécs – Négy pécsi ápoló ellen emelt vádat az ügyészség folytatólagosan és csoportosan elkövetett bántalmazás miatt. A vád szerint többször is ájultra vertek egy részeg férfit a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Osztályán. Az eset tavaly novemberben történt.
A vádirat szerint a férfi egy utcai esés miatt fejsérülést szenvedett, ezért a sürgősségi osztályra szállították, ahol ittas állapota miatt a detoxikáló helyiségben helyezték el. A férfi azonban nem akart bent maradni, kiabált és többször ököllel ütötte az ajtót.
Ezt követően a mentőápolóként illetve diplomás ápolóként dolgozó férfiak több alkalommal bementek hozzá és hol együtt, hol felváltva a folyamatosan bántalmazták az őket szidalmazó ittas férfit. Ennek során megütötték, megrúgták. A bántalmazás közben a sértett többször elájult.
Az ápolók cselekménye – többek között – folytatólagosan elkövetett közfeladatot ellátó személy eljárásában csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettének minősül, melyet társtettesként követtek el. A bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.
Az ügyészség a négy vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, valamint az egészségügyi foglalkozás gyakorlásától való eltiltást indítványozta.
/forrás: ugyeszseg.hu/
/címlapképünk illusztráció, forrás: pixabay.com/




