Minden más

Segíts a sérült gyermekeknek, hogy eljuthassanak a vadasparkba

Pécsvárad – Értelmileg és tanulásban akadályozott gyerekek utaztatására gyűjt a Komlói EGYMI Pécsváradi tagintézménye.

A diákok sikeresen szerepeltek a Kecskeméti Médiacentrum pályázatán, nyereményként pedig egy élménynapon vehetnek részt a Kecskeméti Vadasparkban. A kirándulás alkalmával a Hetényegyházi Kalmár tanyára is ellátogathatnának.

A kirándulásra május 26-án kerülne sor, de sajnos a busz bérléshez szükséges 130 000 forintnak csak kevesebb mint a fele jött össze eddig.

Az érintett tanulók többsége szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű, nagy részük a környező településekről jár Pécsváradra. A szülőknek sok esetben gyermekük iskolába járását is nehéz megoldaniuk, így sajnos az osztálykirándulás költségeit sem tudják fedezni.

Bayer Zoltánné gyógypedagógus több hivatalos helyről is próbált segítséget kérni mindeddig sikertelenül. Magánadományokból viszont összegyűlt közel az összeg fele, 60 ezer forint.

A fennmaradó összeg összegyűjtéséhez kérnek most segítséget. Aki szeretné támogatni a gyerekeket a következő számlaszámra tud adományt utalni: Bayer Zoltánné 11773315-55106876, az utalás közleményében tüntessék fel, hogy “kecskeméti kirándulás”.

/címlapkép: A Komlói EGYMI nyertes diákjai, forrás: hiros.hu/

Hirdetés