4.7 C
Komló
2024. április 18.
spot_img
KezdőlapMinden másOrbán cserbenhagyta őket, de az emberek segítettek

Orbán cserbenhagyta őket, de az emberek segítettek

Már több mint egymillió forintott gyűjtöttek össze annak a 9 gyermekes családnak, amelyet a kilakoltatás veszélye fenyeget.

 

Ahogy arról a Magyar Hang beszámolt, hamarosan az utcára kerülhet egy zsámboki család, miután a kilakoltatási moratórium április 30-án lejárt. A házukat elárverezik, nekik pedig nincs hova menniük. A kétségbeesett család utolsó reménye a miniszterlenök Orbán Viktor volt, akit levélben kerestek meg, hogy segítsen valahogy rajtuk. A következő választ kapták:

„Köszönjük, hogy segítségkérő levelével megkereste Orbán Viktor miniszterelnök urat, amelyre megbízásából a Levelezési Osztály válaszol. Őszinte megértéssel és együttérzéssel olvastuk sorait, melyekben egyéni élethelyzetét osztotta meg velünk” – írták.

Ezután felhívták az édesanya figyelmét arra, hogy a vonatkozó „kormányrendelet értelmében Miniszterelnök úr valamennyi egyedi, szakmai, szakigazgatási és hatósági kérdésben az illetékes szervek, illetve szakminisztériumok álláspontjára támaszkodik, így az egyéni megkeresések és igények tekintetében elbírálási-, beavatkozási lehetőséggel sajnos nem rendelkezik.”

Majd azt javasolták, hogy kérjenenek önkormányzati bérlakást/ingatlant. (Az önkormányzatnak nincs ingatlana, így ők sem tudtak adni – a szerk.)

A miniszterelnöki levél végül így zárult: „Őszintén sajnáljuk, hogy a tájékoztatáson túl nem lehettünk a segítségükre. Helyzetüket átérezve, ezúton kívánunk Önöknek Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót!”

 

Több mint másfél milliót gyűjtöttek

A levélen sokan felháborodtak/megdöbbentek, és akadt olyan is, aki úgy döntött, nem fogja végignézni, ahogy ez a tragédia végbemegy.

„Akkor nézzük, mire megyünk együtt.
300 000 Ft-tot felajánlottam Fazekas Krisztinának a kilakoltatásra váró 9 gyermekes édesanyának, akinek egyik gyermeke Downos. Ha a rengeteg emberből, rengeteg megosztásból csak mindenki 1000 Ft-ot utal a számlaszámára, meg tud venni egy olcsó kis házat és nem marad az utcán, nem veszik el a gyermekeit. Ki száll be?
Mátra Takarékszövetkezet:
Fazekas Krisztina HU659001140500387100000000
Külföldön élőknek: HU19659001140500387100000000″

A Facebookon olvasható felhívást órákon belül közel kétezren megosztották, és sokan álltak a kezdeményezés mellé: 17 óra leforgása alatt 1.697.000 forint gyűlt össze. Az adakozók abban bíznak, hogy sikerül annyi pénzt gyűjteni, amiből egy kisebb házat/lakást vehet a család, és a gyerekek a szüleikkel maradhatnak.

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más