Baranya – Az országban először helyeztek jeladókat vörös kányákra.
A vörös kányák 1990-ben kezdődött visszatelepítése óta , lassú növekedésnek indult a hazai állomány, de csak az utóbbi öt évben erősödött jelentősebben. Jelenleg 25-30 pár található hazánkban, melynek több mint a fele Baranyában él.
Eddig még nem követték nyomon ezen madarak életét Magyarországon, ezért a kirepült fiókák vándorlásáról, területfoglalásáról, halálozási arányáról alig érhetőek el információk. Ezt a hiányosságot pótolták most júniusban a Madártani Egyesület munkatársai, és két két baranyai fészekben is jeladóval láttak el összesen 4 kirepülés előtt álló fiókát.
A madarak időközben már kirepültek, de egyelőre még a fészkek közelében tartózkodnak. A kutatók most azt várják, hogy hosszabb repülésre induljanak.
A kányák nyomkövetős vizsgálatára egy több országra kiterjedő EU-s pályázat keretében kerülhetett sor.
Több lett a barna kánya
A fészektérképezések során a fokozottan védett ragadozó madár 12 új fészkét találták meg Baranyában. A régi fészkek közül 9 megsemmisült, 1 fészket pedig hollók foglaltak el – írja a Madártani Egyesület.
Jelenleg 25 fészket tartanak nyilván, melyek közül 19-ben figyeltek meg kotló madarakat, ez 3 párral több a tavalyinál. Idén legalább 31 párra becsülik a megyében költő barna kánya állományt.
/forrás: Madártani Egyesület/
/címlapkép: jeladóval ellátott kányafiókák, fotó: Bank László/




