Időjárás – Egy csütörtök este érkezett hidegfront miatt kissé hűvösebb, csapadékosabb lesz a hétvége, vasárnap néhol már csak 5 fokot mérhetnek hajnalban.
Az OMSZ előrejelzése szerint pénteken hajnalban több helyen várható eső, záporeső, néhol zivatar. Napközben is marad az esős idő az ország több táján. A meteorológiai szolgálat térképe szerint délelőtt térségünkben is eshet, délutánra viszont megszűnik a csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, felénk 23 fokig melegszik az idő.

Szombat reggel általában kevés felhő lesz az égen, de az Észak-Alföldön és a Zemplén térségében erősen felhős területek is lehetnek. Napközben északkeleten és nyugaton több, másutt kevesebb gomolyfelhő képződik, összességében mindenhol több órára kisüt a nap. Megélénkül, az ország középső harmadában meg is erősödik a szél. Hajnalban általában 11-16 fok valószínű, de az Északi-középhegység nyugati felén, a Dunántúl északi, északnyugati részén néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Napközben 20-25 fokig melegszik a levegő.
Vasárnap helyenként a legnagyobb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon valószínű eső, zápor. A leghidegebb órákban 5-13 fok lesz. A csúcshőmérséklet általában 19 és 24 fok között valószínű, de északkeleten és Nyugat-Magyarországon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.
/forrás: MTI/