9.7 C
Komló
2024. április 19.
spot_img
KezdőlapMinden másGyerekrajzokkal díszítik a dzsámit az adventi időszakban

Gyerekrajzokkal díszítik a dzsámit az adventi időszakban

Pécs – Óvodások, alsó és felső tagozatos diákok, és középiskolások rajzait is várják a Zsolnay Örökségkezelő NKft. idei rajzpályázatára. A legszebb rajzokat a dzsámi homlokzatára vetítik az adventi időszakban.

A tavalyi sikeres kiírás után idén ismét épületfestő gyerekrajzpályázatot hirdettek Pécsen. A művek elkészítéséhez a dzsámi mintasablonját használhatják versenyzők, melyet tetszés szerint pingálhatnak ki. Javasolják, hogy a rajzok kövessék az épület formavilágát, emellett legyenek minél színesebbek, részletesebbek.

Az alkotásokat személyesen, postázva, vagy szkennelve lehet eljuttatni a szervezőknek november 2. és 11. között.    

A pályázatokból az előválogatást követően kategóriánként 30-30 művet digitalizálnak, amelyeket az épület homlokzatára vetítenek advent második, harmadik és negyedik hétvégéjén.

Ezek az alkotások felkerülnek a gyerekrajzpalyazat.hu oldalra is, ahol a közönségdíjas alkotásról szavazhatnak az érdeklődők. A szavazatok gyűjtésére december 10. és 20. között lesz lehetőség.     A közönségszavazás mellett a szakmai zsűri is kiválasztja minden korosztály legjobb alkotását, a nyertesek értékes jutalomban részesülnek

A felhívás részletei és a mintasablon megtalálható az adventpecs.hu/rajzpalyazat internetes oldalon.

/címlapkép:gyerekrajzpalyazat.hu /

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más