KezdőlapMinden másBaranyában is megjelent az afrikai sertéspestis

Baranyában is megjelent az afrikai sertéspestis

Baranya – Két baranyai házisertés-állományban, Drávafokon, és Okorágon is afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött egyedeket azonosított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A a sertéstartók részéről fokozott óvatosságot és a járványvédelmi előírások szigorú, következetes betartását várják.

A drávafoki 34 sertést tartó gazdaságban, valamint a 19 mangalicából álló okorági telepen egyaránt általános tünetek (láz, gyengeség, hasmenés, elhullás) miatt vettek mintát az állatokból. A Nébih laboratóriuma augusztus 12-én mindkét esetben megerősítette az ASP jelenlétét.

Dr. Nemes Imre országos főállatorvos, a Nébih elnöke haladéktalanul elrendelte a gazdaságok lezárását, valamint a szükséges járványügyi intézkedések végrehajtását. A hatóság a kitörések körül 3 és 10 kilométeres védő- és megfigyelési körzetet jelölt ki, amelyekben korlátozásokat is bevezettek. Az állományok felszámolása folyamatban van – közölték

Mindkét gazdaság ASP szempontjából fertőzött besorolású területen, ezen belül Drávafok szigorúan korlátozott területen található. A térségben a vaddisznó-állományban a vírus jelenléte jelentős.

Az ASP emberre nem veszélyes, ugyanakkor a betegség jelenléte jelentős gazdasági károkat okozhat a sertéságazat számára.

A Nébih felhívja a sertéstartók figyelmét, hogy az állományok védelme érdekében fokozottan ügyeljenek a járványvédelmi előírások maradéktalan betartására. Szokatlan elhullás vagy megbetegedés esetén pedig haladéktalanul értesítsék az állatorvost.

/forrás: Nébih/
/címlapképünk illusztráció, forrás: unsplash.com/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más