Siklós – Jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Kiskőrösi Járási Ügyészség azt a férfit, aki a siklósi kézilabda-csapat cserejátékosaként egy szeptember végi meccsen rátámadt egy, az ellenfél csapatában játszó férfira, majd őt az öltöző előtt is bántalmazta – írja közleményében az ügyészség.
A vád szerint szeptember 26-án este Kiskőrösön a hazai és a siklósi csapat mérkőzésén a játékidő vége előtt 10 másodperccel az egyik kiskőrösi és siklósi játékos között konfliktus alakult ki. A siklósi játékos édesapja aki szintén a csapatban játszik, ezt látva berohant a pályára és rátámadt a kiskőrösi játékosra. Nem sokkal később mindketten földre kerültek, ekkor a feldühödött apa a másik férfi hátára térdelt és ököllel kezdte ütni. A további bántalmazást az odaérkező csapattársak akadályozták meg, a konfliktus hevében kisebb lökdösődés is kialakult. A támadót végül leküldte a pályáról a versenybíró.
Itt még nem ért véget a történet, ugyanis az öltözők előtt még pofon ütötte ellenfelét a siklósi férfi. A bántalmazás miatt a játékos a fején nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de könnyű testi sértés miatt nem kérte a vádlott megbüntetését.