6.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapMinden másÁllatos valóságshow-t indít a NÉBIH

Állatos valóságshow-t indít a NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) újabb innovatív, ismeretterjesztő, szemléletformáló projektet indít. Ma délután 4 órakor kezdődik az első, élő stream-es valóságshow, „Túlélő tojások” címmel. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, többek között – közeledve az ünnepekhez – arra, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot.

 

A „Túlélő tojások” az első olyan valóságshow, melynek főszereplői állatok, nevezetesen csirkék, vagyis kezdetben tojások.

Beköltöző show

Az élő közvetítés március 27-én délután 4 órakor indul a beköltözéssel. Ekkor a Nébih szakemberei nyolc ellenőrzött, megfelelően előkészített, több különböző fajtájú, de azonos kelési feltételeket igénylő tyúk tojásait helyezik egy automata keltetőbe, és beállítják a keltetéshez szükséges ideális körülményeket, a hőfokot és a páratartalmat.

A show

A keltetés március 28-án hajnali 3-kor kezdődik, melynek folyamatát az érdeklődők napi 24 órában, élőben követhetik a Nébih YouTube csatornáján, illetve a hivatal népszerű kampányai közül a Szabad a gazdi és az Ételt csak okosan! weboldalán.

A keltető berendezés önműködő, így a tojások forgatása nem igényel emberi beavatkozást, ugyanakkor minden nap sor kerül a tojások ellenőrzésére, időnkénti átvilágítására. A stream folyamán a Nébih állatorvos és állattenyésztő szakemberei számos hasznos információt osztanak meg a tojások fejlődéséről, valamint a felelős állattartás fontosságáról. Olyan kérdésekre is válasz kaphatnak a nézők, mint például

  • mi az a „kártojás”,
  • mi a különbség a tojás és a „szemes tojás” között,
  • 8 tojásból statisztikailag mennyi fog kikelni, vagy épp
  • a záptojás valóban képes-e felrobbanni, komoly kárt okozva ezzel.

Az interakció

A programot színesíti a közönség bevonása, hiszen a nézők nevezhetik el a tojásokat, illetve az abból kikelő kiscsibéket. Megtippelhetik a csibék nemét is, izgulhatnak, hogy melyik tojás kel ki elsőnek, emellett kvízjátékokat játszhatnak, szavazhatnak a Szabad a gazdi Facebook oldalán.

A győztesek

Az állattenyésztési tapasztalatok szerint a tojások egy része nem fog kikelni. A kikelt kiscsibéket viszont a hivatal egy gondos gazdánál helyezi el. A Nébih a projektet kifejezetten húsvétra időzítette, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, és ezúton is azt javasolja, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot!

Fontosabb időpontok:

  • Az élő közvetítés indítása: 2019. 03. 27. 16:00
  • A keltetés indítása: 2019. 03. 28. 3:00
  • A kikelés várható ideje: 2019. 04. 16-17.

Csatornák, ahol követhető a „Túlélő tojások” valóságshow:

A Szabad a gazdi programról

A felelős állattartást népszerűsítő Szabad a gazdi program az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szemléletformáló kampánya. Fő célja, hogy arra ösztönözze a leendő gazdikat: vásárlás helyett örökbefogadással és ivartalanítással gondoskodjanak kedvencükről. A program hasznos tanácsokat, érdekességeket oszt meg az érdeklődőkkel közösségi oldalán, például népszerű kvízjátékok formájában, és saját rendezvényeket is szervez. Országos kiállításokon a hivatal munkatársai játékos formában végzik az ismeretterjesztést. A kampány állandó „résztvevője” az évente megrendezett Belvárosi Kutyafesztiválnak is.

 

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

A fotók illusztrációk, forrás: pixabay.com

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más