11.7 C
Komló
2025. április 27.
KezdőlapMinden más30 százalékkal is nőhet az iskolai és óvodai menza díja szeptembertől

30 százalékkal is nőhet az iskolai és óvodai menza díja szeptembertől

Az új tanévben jelentősen emelkedhet az iskolai menza díja, Zoltai Anna a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke szerint az alapanyagok, a rezsi és az üzemanyag áremelkedése miatt akár harminc százalék is lehet a drágulás.

Zoltai az InfoRádióban arról beszélt, hogy szerinte a menzákat működtető cégek ebben a gazdasági környezetben már nem tudnak megfelelni a minőségi követelményeknek sem. Az áremelést az alapanyagok, a rezsi, az üzemanyagok árának emelkedésével és a bérek növekedésével magyarázta. „Minden sokkal drágább lett tehát a közétkeztetőknek is muszáj árat emelniük” – nyilatkozta.

A közétkeztetők szövetségének elnöke ebben a helyzetben nem tartja szerencsésnek, hogy a kormány épp most kezdte ellenőrizni a 2014-ben bevezetett szigorú szabályokat, melyek azt nézik, hogy teljesülnek-e a korcsoportokra lebontott kötelező napi energia- és tápanyagbeviteli értékek a menzákon.

Az önkormányzatok és a cégek ezekben a napokban tárgyalnak az új menzai árakról, a szülők várhatóan, augusztus végén megtudhatják, hogy mennyivel fog többe kerülni a gyermekük bölcsődei, óvodai és iskolai étkezése.

/forrás:InfoRádió/
/címlapkép: Ujvári Sándor / MTI /

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más