Komló – A rendőrök elfogtak egy helyi férfit, aki még tavaly eltörte vitapartnerének az alkarját és a sípcsontját.
A rendőrség február 7-én fogta el azt az 51 éves helyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly december 6-án egy komlói ingatlanban összeszólalkozott a lakótársával, majd egy seprűnyéllel elkezdte ütni a sértettet, akinek a bántalmazás következtében eltört a keze és a lába is. Miután megverte a férfit, kihúzta őt a ház elé, majd otthagyta.
A feltételezett elkövetőt annak ittassága miatt a helyszínen nem tudták kihallgatni, és mivel a későbbi időpontra történő idézés ellenére nem jelent meg a rendőrségen, a rendőrök intézkedtek az elfogására.
Előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként. Ellene súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.
/forrás: Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság/
/címlapképünk illusztráció, forrás: unsplash.com/