Pécs – Születésnapi ajándéknak készült a nagyjából 80 centis modell, melyet most bárki kinyomtathat magának.
Az utóbbi években hazánkban is elterjedt a 3d nyomtatás. Egyre többen választják maguknak ezt a kreatív hobbit, nem csoda hiszen, ha rendelkezünk a megfelelő tudással szuper dolgokat hozhatunk létre. Mint például a Tv-torony makettjét.
A modellt, Madroszkiewicz Tamás készítette születésnapi ajándékként, egy barátjának akinek az édesapja benne volt a torony tervezőcsapatában. Elmondása szerint nagyjából egy hétvége alatt készvolt a prototípussal.
A modell körülbelül 36 darabból áll, és festeni sem szükséges, ha a megfelelő színű alapanyagokból nyomtatják, emellett pedig úgy lett kialakítva, hogy világítás is építhető bele. Van némi komlói vonatkozása is a történetnek, a tornyot ugyanis egy helyi gyártó, a Filanora Filament termékeiből nyomtatták ki elsőként. Aki szeretné elkészíteni magának innen ingyenesen le tudja tölteni a terveket.
Tv-torony
A pécsi tévétorony 197 méteres magasságával Magyarország legmagasabb épülete, 1973-as megnyitása óta. Az 535 méter magas Misina csúcsára építették Vízvárdy István, Söpkéz Gusztáv és Thoma József tervei alapján. Nyitott kilátója 80 méter magasan helyezkedik el, így összesen 610 méterrel a tengerszint felett nyílik kilátás a Mecsekre. (forrás: Wikipedia)
/címlapkép: Madroszkiewicz Tamás/