8.7 C
Komló
2025. március 22.
KezdőlapHírekKözmeghallgatás: az előző évekhez képest szokatlanul provokatív kérdéseket kapott a polgármester

Közmeghallgatás: az előző évekhez képest szokatlanul provokatív kérdéseket kapott a polgármester

Komló – Február 27-én ismét összegyűlhettek a város lakói, hogy kérdéseket tegyenek fel a helyi vezetésnek az éves közmeghallgatáson. Idén sokkal aktívabbak voltak a komlóiak: számos kérdést intéztek a város vezetői felé.

Február 27-én az önkormányzati hivatal nagytermében délután öt órakor kezdődött az új önkormányzati ciklus első közmeghallgatása. Nagyjából 35-40 érdeklődő gyűlt össze az hivatali dolgozókon és képviselőkön kívül. 

A szokásos témák – a város költségvetése és a tavalyi év beszámolója – mellett most is lehetőség nyílt személyesen kérdezni a polgármestert. Emellett a tavaly bevezetett e-mailes megoldás is működött, így, aki akarta, előre is elküldhette kérdéseit.

 

A meghallgatás elején Polics József köszöntötte a résztvevőket, illetve ismertette a képviselők és az önkormányzati cégek tavalyi évi munkáját. Az előző évben 17 testületi ülésen összesen 164 napirendi pontot tárgyaltak, 144 határozatot és 34 rendeletet hoztak. A teljes dokumentum ide kattintva érhető el.

A beszámoló után következhettek a kérdések. A jelenlévők közül pusztán egy ember élt ezzel a lehetőséggel. Ő megdicsérte a városvezetést. Több évig nem élt Komlón, és látja a pozitív változásokat. Problémaként felsorolta, hogy szerinte sokan gyorsan hajtanak Sikondán, kifogásolta a tehergépjármű forgalmat és a helyi adózást.

Ezután következtek az előzetesen emailben elküldött kérdések 

Fizetések, beruházások, közvilágítás

Az előző évekhez képest azt tapasztaltuk, hogy idén jóval több számonkérő üzenetet küldtek a városlakók. Ennek egyik oka az is lehetett, hogy könnyebb írásban kérdeseket feltenni, mint személyesen konfrontálódni a város vezetőivel. És persze az sem kizárt, hogy a személyes jelenlétet sokan nem tudták megoldani az adott időpontban, viszont szerettek volna (nyilvánosan) választ kapni a kérdéseikre. 

A beküldött kérdések érintették a polgármester és az alpolgármester fizetését, az egészségügyi szolgáltatások hiányát, de több beruházással kapcsolatos problémát is felvetettek (ld. Kaptár, Vállalkozók háza, Buszpályaudvar), valamint a közvilágítás működését is kifogásolták.

Hogy mire milyen választ adtak a város vezetői, arról részletesen, külön cikkekben fogunk beszámolni. 

A hosszúra nyúló (3 órás!) ülés teljes egészében megtekinthető a Komlói Újság YouTube csatornáján.

/címlapkép: 7300/

 

 

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más